Több halottja is van a kedd hajnali légi csapásnak Jemenben

A húszi lázadók a Szaúd-Arábia vezette arab koalíciót tették felelőssé a támadásért.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 01. 18. 10:35
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább 12-en meghaltak, további 11 ember pedig megsebesült a jemeni fővárost, Szanaát kedd hajnalban ért légi csapásban, amelyért a fővárost ellenőrző húszi lázadók a Szaúd-Arábia vezette arab koalíciót tették felelőssé.

A húszik ellenőrizte Szaba jemeni hírügynökség azt közölte, hogy a légi csapás a légierő akadémiájának korábbi igazgatója, Abdullah al-Dzsunajd magas rangú húszi vezető otthonát vette célba, a támadásban pedig életét vesztette a parancsnok több családtagja is.

Ez volt az elmúlt évek legsúlyosabb légi csapása Szanaában.

Sajtóbeszámolók szerint a tábornok házával szomszédos épületek is megrongálódtak, a romok alatt keresik a túlélőket.

A SPA szaúdi állami hírügynökség reggel arról tájékoztatott, hogy a koalíció két légi csapást hajtott végre Szanaa „húszi bázisai” ellen, ám részleteket nem említett.

A műveletet alig egy nappal az Abu-Dzabit ért dróntámadás után hajtották végre, amelynek elkövetőiként a húszik jelentkeztek. A hétfői támadást − amelyben legalább hárman meghaltak − az Egyesült Arab Emírségek fővárosának repülőtere közeléből jelentették. Az emírségek külügyminisztériuma közleményben ítélte el a támadást, és hangsúlyozta: joguk van válaszolni a terrorista akciókra. 

A húszi lázadók a múlt héten intéztek fenyegetést az emírségek ellen, amely a lázadók ellen harcoló félkatonai szervezeteket támogat. Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező, síita húszik és a rijádi emigrációban élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű arab koalíció 2015 óta támogat.

Borítókép: A szaúdi koalíció két légi csapást hajtott végre Szanaa húszi bázisai ellen (Fotó: Reuters/Khaled Abdullah)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.