Az afganisztáni misszióból és a kivonulásból levont tanulságok fogják alakítani a szövetség válaszait a jövőbeli válságokra.
A főtitkár megjegyezte, hogy 2021 volt a hetedik egymást követő év, amikor az európai szövetségesek és Kanada védelmi kiadásai növekedtek. Reálértéken 3,1 százalékos növekedés értek el, ami mintegy 270 milliárd dolláros többletet jelent 2014 óta – közölte. A múlt héten tartott rendkívüli NATO-csúcs eredményeit idézve emlékeztetett: a szövetségesek egyetértettek abban, hogy meg kell kettőzniük az erőfeszítéseiket a védelmi kiadásokban.
Kérdésre válaszolva Stoltenberg reményét fejezte ki az orosz és ukrán illetékesek között zajló béketárgyalás sikerében, ugyanakkor kételkedett abban, hogy a jelen helyzetben politikai megoldás születhet a konfliktus lezárására. – A szavak kevesek, Oroszországnak tettekkel kell bizonyítania szándékait – mondta. A vegyi fegyverek esetleges használatával kapcsolatban közölte, hogy a nemzetközi jog megsértését jelentő bevetésük alapjaiban változtatná meg a konfliktus természetét. Amint azt a NATO korábban is jelezte: vegyi vagy biológiai fegyverek bármifajta használatának messzemenő következményei lesznek – húzta alá.
A NATO esetleges bővítésével kapcsolatban feltett kérdésre azt válaszolta:
Finnország a csatlakozásról szóló döntése esetén gyors eljárásra számíthat, mivel – szavai szerint – csapataik, akárcsak a svéd erők, teljes mértékben tiszteletben tartják a NATO-előírásokat.
– Finnország már most nagyon közeli partnere a NATO-nak. Mivel tiszteletben tartottuk Finnország korábbi döntését, hogy évekig nem szándékozik a NATO tagja lenni, tiszteletben fogjuk tartani a csatlakozásról szóló döntését is – fogalmazott Stoltenberg, majd hozzátette: a NATO-csatlakozásról szóló döntés minden önálló és demokratikus ország szabad választása.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!