Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtöki nyilatkozatában felfoghatatlannak nevezte a történteket s bevallotta, nagyon nehezére esik látnia a képeket és hallania a történeteket azokról a tízéves gyerekekről, akik életüket veszették a keddi tragédiában.
Mindeközben pénteken elkezdődött az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség (National Rifle Association, NRA) éves találkozója, a keddi események után azonban több zenei előadó is visszamondta fellépését a houstoni eseményen. Sőt, Texas kormányzója, Greg Abbott is lemondta személyes részvételét, és csak videókapcsolat formájában fog bejelentkezni a rendezvényen, ahol pénteken felszólalt volna. A kormányzó ehelyett Uvaldéba utazik, ahol sajtótájékoztatót tart az iskolai lövöldözés helyszínén.
Az amerikai törvényhozás az elmúlt hetek lövöldözéseire reagálva napirendjére vette a fegyverbirtoklás szabályozását, ez azonban a Demokrata Párt a és Republikánus Párt eltérő nézetei miatt kétséges, hogy valódi változáshoz vezet. Chris Murphy, a törvényjavaslat kidolgozására felállított kongresszusi csoport egyik tagja maga is úgy fogalmazott Twitter-bejegyzésében, hogy nem jók az esélyeik, de tartoznak a szülőknek és a gyerekeknek annyival, hogy legalább megpróbálnak előrébb jutni a fegyvertartás kérdésében. Joe Biden amerikai elnök vasárnap látogat el a Texas állambeli Uvalde városába feleségével, ahol az áldozatok családtagjaival találkoznak majd.
Borítókép: A biztonsági erők tagjai a texasi Uvalde város Robb Általános Iskolájánál, amelyben egy tizenéves tüzet nyitott 2022. május 24-én (Fotó: MTI/AP/The San Antonio Express-News/William Luther)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!