Putyin elnök a válaszában megígérte, hogy lehetővé teszi a civilek, köztük a sebesültek evakuálását az ENSZ humanitárius folyosóján és a Vöröskereszt segítségével.
Ez volt az első telefonbeszélgetés azóta, hogy Szergej Lavrov május 1-jén az olasz Mediaset tévétársaságnak adott interjújában azt állította, hogy Adolf Hitler zsidó származású lehetett, ami az izraeli kormány felháborodását váltotta ki.
– Ha jól emlékszem – félek, hogy tévedek –, de szerintem Hitlerben is volt zsidó vér. Ez abszolút semmit sem jelent. És már régóta azt halljuk, ahogy a bölcs zsidó nép azt mondja, hogy a legvérmesebb antiszemiták rendszerint zsidók. Nincsen család fekete bárány nélkül, mondják minálunk − mondta Lavrov a Rete4 csatornának adott nyilatkozatában.
Korábban Jeruzsálemben bekérették a külügyminisztériumba Oroszország nagykövetét Lavrov szavai miatt. – Az ilyen hazugságoknak az a célja, hogy magukat a zsidókat vádolják meg a történelem legszörnyűbb bűneivel, amelyeket ellenük követtek el, ezzel felmentve a felelősség alól az elnyomókat − mondta Naftali Bennett még hétfőn.
Borítókép: Naftali Bennett (b) izraeli miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő korábbi találkozójuk alkalmával (Fotó: AFP/Szputnyik/Getty Images/Jevgenyij Bijatov)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!