Az Európai Parlament a szexuális kisebbségek védelmére szólított fel

Az elfogadott állásfoglalás az LMBT-közösség elleni gyáva terrorcselekménynek minősítette a pozsonyi gyilkosságot.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 10. 20. 18:46
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén a múlt héten Pozsonyban elkövetett homofób indíttatású gyilkosság kapcsán elfogadott állásfoglalásában a szexuális kisebbséghez tartozók fokozott védelmére szólított fel a gyűlölet és a gyűlöletből elkövetett bűncselekmények megelőzése érdekében – közölte az uniós parlament csütörtökön.

A 447 szavazattal, 78 ellenében és 45 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban az EP-képviselők elítélték a szexuális irányultságon, nemi identitáson vagy önkifejezésen alapuló gyűlöletet és erőszakot Szlovákiában és az EU-ban mindenütt.

A szöveg az LMBT-közösség elleni gyáva terrorcselekménynek minősítette a pozsonyi gyilkosságot, megjegyezve, hogy azt szélsőjobboldali ideológia motiválta. 

Felszólította a szlovák kormányt, hogy tegyen érdemi előrelépést a szexuális kisebbségek védelmére, és határozottan foglaljon állást a nyilvánosság előtt emberi jogaik megsértésével szemben.

Az EP súlyos aggodalmának ad hangot amiatt, hogy Szlovákiában kiterjedt a sértő, agresszív és homofób nyelvezet használata az LMBT-közösséggel szemben, többek között a kormány korábbi és jelenlegi tagjai között.

Az állásfoglalás továbbá a szélsőjobboldali erőkkel való együttműködés minden formájának elutasítására szólított fel, mivel – mint írták – egyes tagállamokban az LMBT-ellenes, főként szélsőjobboldali csoportok büntetlenül működnek. Az EP továbbá elítélte azokat az uniós kormányokat, amelyek szélsőjobboldali és más LMBT-ellenes politikai pártok támogatására támaszkodnak a hatalomhoz való hozzáférés és a hatalom megtartása érdekében.

 

A szöveg szerint az EP-képviselők attól tartanak, hogy a fiatalabb generációk egyre kevésbé aggódnak az egykori fasizmus, illetve a szexuális és etnikai kisebbségekkel, a zsidó lakossággal szembeni gyűlölet és megkülönböztetés miatt. 

 

Véleményük szerint az EU-nak kampányokat kell indítania az LMBT-ellenes narratívák eltörlésére, és olyan programokat kellene finanszíroznia, amelyek civil szervezeteket és polgári kezdeményezéseket támogatnak annak érdekében, hogy segítsék a lakosság ellenállását a jobboldali szélsőségességgel szemben.

A képviselők végezetül arra szólították fel az Európai Unió Tanácsát, hogy terjessze ki az uniós bűncselekmények listáját a gyűlölet-bűncselekményekre, és arra kérték Magyarországot és Lengyelországot, hogy tartózkodjanak a határozat elfogadásának akadályozásától.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: – Nemet mondunk mind az erőszakra, mind az emberi tragédiákkal való cinikus visszaélésre, és a leghatározottabban elítéljük a múlt heti, pozsonyi gyilkosságokat. 

Kiemelte: az emberi élet szent. – Nem férhet kétség ahhoz, hogy a leghatározottabban el kell ítélni minden erőszakot, amely bárkit szexuális irányultsága miatt ér.

Továbbra sem fogadjuk el ugyanakkor azt az európai parlamenti gyakorlatot, hogy egy tragikus esettel cinikusan visszaélve szélsőséges, uniós szerződéseket sértő határozatokat terjesztenek elő 

– fogalmazott.

 Szavai szerint a szöveg megalapozatlan és elfogadhatatlan nyilatkozatokat tesz a szlovák politikai élet szereplőiről, az egyházról, a szlovák alkotmányosság területére tartozó szabályokba szól bele, és gyakorlatilag a teljes szlovák társadalmat megbélyegzi.

– A gyilkosságokat természetesen messzemenőkig elítéljük, ehhez kétség sem férhet, de baloldali ideológiai kinyilatkoztatásokat nem fogunk támogatni – tette hozzá Hidvéghi Balázs.

Borítókép: Szavaznak a képviselők az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2022. október 19-én (Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.