Erdogan és Putyin a háború befejezéséről beszélt telefonon

Ankara szívesen részt venne az ukrajnai háború békés befejezésének előmozdításában

2022. 10. 07. 16:13
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken szorosabbá váló kétoldalú kapcsolatokról beszélt telefonon, és a török államfő megismételte: Ankara szívesen részt venne az ukrajnai háború békés befejezésének előmozdításában – jelentette be a török elnöki hivatal.

A két államfő az ukrajnai háború legutóbbi fejleményeit is megvitatta a telefonbeszélgetés során 

– fogalmazott Erdogan hivatalának kommunikációs igazgatósága. A NATO-tag Törökország, amely szoros kapcsolatokat ápol mind Ukrajnával, mind Oroszországgal, a háború során igyekezett egyenlő távolságot tartani Kijevtől és Moszkvától: Ankara visszautasította az Oroszország elleni nyugati szankciókat, miközben bírálta az Ukrajna elleni orosz háborút is, és fegyverrel felszerelt drónokat küldött Kijevnek.

Az ENSZ-szel együtt Törökország hozta tető alá júliusban a fekete-tengeri kikötőkben tárolt ukrajnai gabona exportját újraindító megállapodást, amely a mai napig az egyetlen jelentős diplomáciai áttörés a hét hónapja tartó fegyveres konfliktusban.

Ankara és Moszkva kapcsolatai bonyolultak: az energiabiztonság területén szorosan együttműködik a két ország, miközben Szíria, Líbia és Azerbajdzsán kapcsán eltérőek az álláspontjaik.

Borítókép: Vlagyimir Putyin Recep Tayyip Erdogan török elnökkel Szocsiban 2022. augusztus 5-én (Forrás: Murat Kula/ Turkis President Press Service/AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.