Az ukrajnai háborúról szólva kifejtette:
Európa jelenleg úgy támogatja Ukrajnát, hogy a kontinens egy eszkalációs spirál irányába kényszerül,
és „ha nem állítjuk meg ezt a folyamatot, akkor mi magunk is háborúba kerülünk, bár ezt eddig nem akartuk”.
Mint mondta, „amit az EU most tesz, az teljesen tönkreteszi racionális és geopolitikai érdekeit”, a szankciókról szóló döntések „kizárólag erkölcsi és érzelmi alapon születtek”. Jelezte: Németországi látogatása során is hiába kereste „a német energia- és szankciós politika racionális magját”.
Azokra a kérdésekre, hogy mit kellene tennie Európának, azt mondta, hogy „háborúkat gyenge államférfiak is kiválthatnak, de erősek kellenek a békefolyamat kezdeményezéséhez és a háborúk lezárásához”, így a német kormány remélhetőleg „előbb-utóbb belenő abba a szerepbe, amelyet Németországnak az európai súlya okán valójában be kellene töltenie”. Abban is lehet reménykedni, hogy visszatér Donald Trump volt amerikai elnök és Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfő.
Hozzátette: a háború
nem ukrán–orosz tárgyalásokkal fog véget érni, ehhez amerikai–orosz tárgyalásokra is szükség van, amíg azonban a két félnek nem egyértelmű érdeke a béke, addig a háború folytatódni fog.
Arról is szólt, hogy a kormány „tudatosan nem hánytorgatja fel” az ukrajnai magyar kisebbség és a jogaik elleni „támadásokat”, de ez „nem jelenti azt, hogy amnéziában szenvednénk”. A háború után a magyar kisebbség jogait is garantáló, átfogó megállapodást kell kötni a magyar–ukrán együttműködésről.
Az EU jövőbeli nemzetközi szerepéről kifejtette, hogy a biztonság- és védelempolitikában „több EU-ra van szükség”, a közösségnek „a saját szuverenitása érdekében sokkal többet kell tennie katonai téren”. A tagországoknak is több pénzt kell biztosítaniuk a fegyverkezésre és a védelemre, így az EU „akár be is tölthetné az Egyesült Államok kivonulása által felszabaduló geopolitikai teret”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!