Észak-Korea nagyszabású fegyverkezésbe kezd

Interkontinentális rakéták mellett kémműholdat is szeretne Kim Dzsong Un.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 01. 01. 10:39
KIM Dzsong Un
Észak-Korea, 2022. október 10. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2022. október 10-én közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt fõtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke rakétakísérletet néz meg egy szeptember 25. és október 9. közötti hadgyakorlaton egy meg nem nevezett helyszínen. MTI/EPA/KCNA Fotó: -
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „egyértelmű ellenségnek” tekinti a szomszédos Dél-Koreát, ezért növelni akarja országában az atomfegyverek számát. Kim Dzsong Un a kormányzó Koreai Munkáspárt központi bizottságának plenáris ülésén azt mondta, hogy „a taktikai nukleáris fegyverek tömeggyártása fontos és szükséges egy olyan helyzetben, amikor Dél-Korea kétségtelenül egyértelmű ellenséggé vált”. A Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett Kim-beszédben az is elhangzott, hogy „exponenciálisan növelni kell a nukleáris robbanófejek számát” és új interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztésére és egy kémműhold mielőbbi világűrbe juttatására szólított fel.

Kim Dzsong Un a hét közepén már beszélt arról, hogy országa növeli katonai erejét, és erősíti védelmi képességét, valamint hogy ezt 2023-ban meg is valósítja, de részleteket akkor még nem árult el.

A Koreai-félszigeten különösen feszültté vált a helyzet az elmúlt hónapokban, miután Észak-Korea nemcsak növelte ballisztikus rakétáinak a kilövését, de felerősödött a Dél-Korea és az Egyesült Államok elleni retorikája is.

Észak-Korea tavaly rekordszámú rakétát indított. Összesen 37 ballisztikus és cirkáló rakétakilövést hajtott végre, gyakran egyszerre több rakéta indításával, így a tavaly kilőtt rakéták száma meghaladta a hetvenet.

 

Borítókép: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2022. október 10-én közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke rakétakísérletet néz meg egy szeptember 25. és október 9. között tartott hadgyakorlaton egy meg nem nevezett helyszínen (Fotó: MTI/EPA/KCNA)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.