Konasenkov a többi frontszakaszról szólva azt mondta szerdán, hogy az ukrán fegyveres erők vesztesége az elmúlt nap folyamán Kupjanszk irányában több mint harminc katona és két jármű, Liman irányában mintegy kilencven halott és sebesült – köztük négy diverzánscsoport tagjai –, két páncélozott harcjármű és három egyéb jármű, a donyecki régió déli részén pedig mintegy 25 katona, egy gyalogsági harcjármű és két egyéb jármű volt.
A szóvivő szerint az orosz harcászati gépek, valamint a tüzérségi és rakétaerők az elmúlt nap folyamán 74 lőállásban lévő tüzérségi egységre, valamint 113 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra mértek csapást. Megsemmisítettek egyebek között egy Uragan sorozatvetőt, egy amerikai gyártmányú M777-es tarackot, két 2C7 Pion önjáró löveget, egy D–20-as és két D–30-as tarackot, egy 2C1-es Gvozgyika önjáró tarackot, valamint egy AN/TPQ–50 és egy AN/TPQ–36 ellentűzradart.
Az orosz légierő a jelentés értelmében lelőtt egy ukrán Szu–27-es repülőgépet, a légvédelem pedig két drónt, öt HIMARS- és Vilha-rakétát, valamint egy amerikai gyártmányú HARM radarelhárító rakétát.
Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 371 repülőgépet, kétszáz helikoptert, 2868 drónt, négyszáz légvédelmi rakétarendszert, 7473 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 976 sorozatvetőt, 3889 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8006 speciális katonai járművet veszítettek. Az adatokat más forrás nem erősítette meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!