Húsz óra alatt összeállt a Katolikus Karitász mentőcsapata Törökországba

Az önkéntesek 19 fővel, öt gépjárművel, két utánfutóval, egy heti önellátás képességével indultak útnak.

Magyar Nemzet
2023. 02. 07. 9:47
null
Gaziantep, 2023. február 7. Fiatal nõ segít a törmelékek eltakarításában a dél-törökországi Gaziantep városban 2023. február 6-án. Hajnalban több erõs földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erõsséget is elérte. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladja a négyezret. Törökországban 4758 összedõlt épületbõl közel 8000 túlélõt mentettek ki. MTI/AP/Mustafa Karali Fotó: Mustafa Karali
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden óra és perc számít ilyen vészhelyzetben, de csapatunk kevesebb mint húsz óra alatt összeállt, a mentés teljesítéséhez szükséges eszközökkel, szakértelemmel és felkészített önkéntesekkel – nyilatkozta Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója lapunknak eljuttatott közleményében. 

Tájékoztatásuk szerint kedd reggel már útnak is indultak, hogy segítséget nyújtsanak a törökországi földrengés áldozatainak. A magyar önkéntes csapat Gyurkó Gábor csapatvezető irányítása alatt 

  • 19 fővel, 
  • 5 gépjárművel,
  • 2 utánfutóval, 
  • egy heti önellátás képességével 

indult el a kárterületre, ahol csatlakozik a török partner szervezetekhez. A csapat városi kutató-mentő, műszaki mentő, kötéltechnikai mentő, egészségügyi, kutyás kutatási, vezetés-irányítási képességeket visz magával. Mint írják, a hosszabb távú segítségnyújtás érdekében a szervezet felvette a kapcsolatot a Karitász nemzetközi hálózatával és helyi szervezeteivel is.

Aki csatlakozni szeretne a földrengés áldozatait mentő és segítő összefogáshoz, a 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal segíthet, vagy online adományozással juttathatja el támogatását a Karitász.hu oldalon.

Borítókép: Fiatal nő segít a törmelékek eltakarításában a dél-törökországi Gaziantep városban 2023. február 6-án (Fotó: MTI/AP/Mustafa Karali)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.