A lengyel Leopardok már Ukrajnában vannak – közölte Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter pénteken az Andrzej Duda elnök által összehívott, az ellenzéki frakcióelnökök részvételével is megtartott nemzetbiztonsági tanács ülésén. A Joe Biden amerikai elnök e heti lengyelországi látogatását összefoglaló, az ukrajnai orosz támadás kezdetének első évfordulója alkalmából összehívott ülésen Andrzej Duda közölte: nincs a résztvevők között Mateusz Morawiecki kormányfő, mert Kijevben tartózkodik.
Megérkeztek a lengyel Leopard harckocsik Ukrajnába
A hírt a nemzetbiztonsági tanács ülésén jelentették be, közölve, Mateusz Morawiecki miniszterelnök már Kijevben van.

Mosolyogva mondom, hogy Leopardjainkat vitte oda az általunk kezdeményezett tankkoalíció segítségének első részeként
– fogalmazott az államfő.
Mariusz Blaszczak a felszólalásában felidézte, hogy a lengyel–német megállapodás nyomán, a szélesebb nemzetközi koalíció keretében a lengyel fél a Leopard 2 A4 típusú harckocsikat, a német fél pedig a legkorszerűbb Leopard 2 A6 típusúakat szállítja Kijevnek. – A lengyel Leopardok már Ukrajnában vannak – közölte Blaszczak.
További Külföld híreink
Borítókép: A német hadsereg Leopard típusú harckocsija (Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Áttörést ért el az amerikai szenátus
Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

Hamász közeli terrorszervezetek célkeresztjében Olaszország
A hétvégi tüntetésen újra az olasz kormányt és Giorgia Melonit gyalázták a palesztinok.

Az európai éjszakák félelembe burkolóztak Londontól Párizsig
A humanitárius válság, mára vészhelyzetté vált.

Orbán Viktor washingtoni sikere világszerte visszhangot keltett
Napi hírösszefoglaló.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk