Aláhúzta, hogy
miközben az EU eurómilliárdokkal támogatja az ukrán állam működését, ezen pénzeknek egy részét a kisebbségek ellen fordítanák a helyi hatóságok.
„Semmi extrát nem kérünk, csak a korábbi jogok visszaállítását” – szögezte le.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy szomszédos államként Magyarország nap mint nap szembesül a fegyveres konfliktus tragikus következményeivel, és közvetlenül érzi a bőrén a negatív hatásokat. Ezért hazánk történelme legnagyobb humanitárius akcióját folytatja egészen addig, amíg szükség van rá.
„Családok milliói szenvednek, emberek tízezrei halnak meg. Úgy gondoljuk, hogy most a nemzetközi közösség elsődleges kötelessége az emberéletek megmentése lenne” – jelentette ki.
A harmadik világháború kockázatának veszélye minden korábbinál nagyobb
„Nem akarjuk, hogy még több ember haljon meg, ezért a valós kérdés számunkra az, hogy hogyan lehet életeket menteni. És a válasz biztosan nem az, hogy szállítsunk több fegyvert, illetve rendeljünk el újabb szankciókat, amelyek egyébként többet ártanak nekünk, mint Oroszországnak” – hangoztatta.
Békével lehet emberéleteket menteni. Magyarország ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat sürget
– tette hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!