Zajlik az illegális migráció, százezrek jelennek meg évről évre az Európai Unió külső határainál, csak a magyar déli határnál 270 ezer esetben fordítottunk vissza tavaly illegális határátlépést elkövetőket – hangsúlyozta az államtitkár.
Hozzátette, hogy
az unió nem tudja megállítani a határainál az illegális migránsokat, „nemcsak a készség, hanem az akarat sincs meg, ezért most az európai népesség meghatározói sajnos az embercsempészek”; az észak-afrikai, közel-keleti, balkáni alvilág dönt, ki lesz európai lakos.
Rétvári Bence szerint az unióban nincs központi akarat ennek kivédésére, „sőt Magyarország ellen indítanak eljárásokat, amiért a déli határt megvédi”.
Pedig nemrég Athénban tizenöt uniós tagállam – köztük Magyarország – fogadott el közös nyilatkozatot arról, hogy a külső határvédelem közös európai uniós cél legyen, és járuljon is hozzá az EU a határvédelem költségeihez – idézte fel az államtitkár. Közölte, hogy Magyarország esetében ez másfél milliárd eurót jelent.
„A tizenöt ország az unió többsége, de ilyenkor megszólal például a luxemburgi külügyminiszter, hogy ők semmiképpen nem járulnak hozzá kerítések, falak építéséhez, ezt sosem fogják támogatni” – folytatta Rétvári Bence, úgy folytatva, tehát mindig ott vannak a bevándorláspártiak, akik semmilyen érdemi lépést nem tesznek azért, hogy a külső határok megvédése közös uniós forrásból történjen.
Ez a fajta világnézet uralkodó az unión belül, a migrációpárti, továbbra is a migránsok kötelező kvóták szerinti szétosztását erőltetik, nem látják be, hogy ez meghívólevél és nem is működik
– fűzte hozzá az államtitkár.

Megjegyezte, a kiutasító határozatok töredékét sem tudják végrehajtani, „tíz esetből kilencben tudnak valakit kiutasítani, de azok egy jó része aztán újra megpróbálja az unióba való belépést”.
Az embercsempész-hálózatok százezerszámra hozzák be illegálisan a bevándorlókat Európába
– hangoztatta Rétvári Bence. Felidézte a tavalyi lövöldözést az M5-ös autópályán, és elmondta, hogy csak az a kisbusznyi migráns 41 millió forintot fizetett az embercsempészeknek.