A tárcavezető az ENSZ vízügyi konferenciájának plenáris ülésén leszögezte, hogy az emberiség a valaha volt legösszetettebb kihívásokkal néz szembe, legyen szó a biztonság, a gazdaság vagy az egészségügy területéről.
Felszólalásában kiemelte, hogy sok súlyos kihívás természeti jelenségekhez kötődik, minden korábbinál gyakoribbak a különböző természeti katasztrófák, amelyek általában az élelmiszerhiány erősödésével is együtt járnak.
Aláhúzta, hogy ezen belül is különös figyelmet kell szentelni a vízzel kapcsolatos kihívásoknak, ugyanis a természeti katasztrófák áldozatainak mintegy 70 százaléka ezek számlájára írható.
Az előrejelzések szerint 2050-re hárommilliárd ember fog aszály sújtotta területen élni, 1,6 milliárdan olyan területen, amelyet árvizek sújtanak, de 2,2 milliárd embernek már ma is problémát okoz a tiszta, egészséges ivóvízhez való hozzáférés, és napi ezer gyerek hal meg szennyezett víz fogyasztása miatt − figyelmeztetett.
− Ezek a riasztó adatok világosan mutatják, hogy a víz valódi biztonsági kockázat lesz a jövőben − tette hozzá, kiemelve, hogy ennek nyomán fegyveres konfliktusok törhetnek ki, masszív migrációs hullámok indulhatnak.
Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy Magyarországnak az utóbbi hét évben hatalmas erőfeszítéseket kellett tennie a határok védelme érdekében, az érkező illegális bevándorlók gyakran erőszakosak, nem mutatnak semmifajta tiszteletet hazánk törvényei iránt.
Ez szuverenitási kérdés is, hiszen senki nem sértheti meg a határainkat vagy veheti el azon jogunkat, hogy eldöntsük, kivel akarunk együtt élni
− fogalmazott.
Majd hangsúlyozta, hogy a migráció veszélyei láthatók az Európai Unióban is, ahol minden integrációs intézkedés ellenére párhuzamos társadalmak jönnek létre, megnőtt a terrorfenyegetettség, ráadásul az emberáradatok a vírusok terjedését is felgyorsítják.
− A migráció veszélyes jelenség, amelyet meg kell állítani. Ehhez a kiváltó okokat kellene megszüntetni, és látni kell, hogy a vízzel kapcsolatos kihívások a legsúlyosabb kiváltó okok között vannak − mondta.
Tájékoztatása szerint ebből Magyarország alaposan ki is veszi a részét, egyebek mellett világszínvonalú vízipari megoldásai révén, a kormány az utóbbi években mintegy 800 millió eurónyi segélyhitelprogramot és nemzetközi fejlesztési programot indított tucatnyi országban a hazai technológiákra alapozva.