Halálos áldozata is van a japán földrengésnek

Erős, 6,3-es földrengést jelentettek a Japán nyugati részén lévő Isikava prefektúrából pénteken, szökőárriadót nem rendeltek el. A hivatalos adatok szerint egy ember meghalt, 21-en megsérültek, több ház összedőlt.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 05. 05. 16:31
null
Szudzu, 2023. május 5. Megdõlt ház az Isikava prefektúrában fekvõ Szudzu városában 2023. május 5-én, miután 6,5-es erõsségû földrengés volt a térségben. Szökõárriadót nem rendeltek el. MTI/AP/Kyodo News Fotó: -
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A japán földtani intézet azt közölte, hogy a földmozgást a tengerszinttől tíz kilométeres mélységben észlelték.

A szomszédos Niigata prefektúrában később egy másik, 4-es erősségű földrengést, az északkeleti Tóhoku régióban pedig 3-as erősségű rengést észleltek.

Macuno Hirokazu kabinetfőtitkár bejelentette, hogy a kormány vészhelyzeti akciócsoportot állított fel, folyik a károk felmérése, egyúttal az esetleges további rengésekre utalva óvatosságra intette a térségben élőket.

A szóvivő később arról számolt be, hogy 

 

a két percen át tartó földmozgásnak egy halálos áldozata is van: Szudzu városban egy idős férfi lezuhant egy létráról, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudtak rajta segíteni.

 

A kormánynak 21 sérültről is tudomása van, a helyi katasztrófavédelem pedig arról számolt be, hogy Szudzuban legalább ketten a romok alá szorultak.

Sem az isikavai, sem pedig a szomszédos Niigatában található, üzemen kívüli atomerőműből nem jelentettek károkat – húzta alá Macuno.

A két atomerőművet a 2011-es fukusimai atomkatasztrófa után állították le.

Japán a csendes-óceáni tűzgyűrűnek nevezett, szeizmikusan aktív törésvonal-láncolat mellett helyezkedik el, emiatt a szigetországban gyakoriak a földrengések.

Borítókép: Megdőlt ház az Isikava prefektúrában fekvő Szudzu városában 2023. május 5-én, miután 6,5-es erősségű földrengés volt a térségben. Szökőárriadót nem rendeltek el (Fotó: MTI/AP/Kyodo News)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.