Marad a Wagner Bahmutban

Lőszert és fegyvereket kapnak a Wagner-csoport egységei a harci műveletek folytatásához, jelentette be Jevgenyij Prigozsin, a Wagner vezetője.

Magyar Nemzet
2023. 05. 07. 12:46
FILE PHOTO: Wagner private military group centre opens in St Petersburg
UKRAINE-CRISIS/USA-WAGNER Fotó: IGOR RUSSAK
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Prigozsin azt közölte, hogy a védelmi minisztériummal folytatott párbeszédet a döntéshozatalban Szergej Szurovikin felügyeli. Az Armageddon-tábornok néven elhíresült Szurovikin és a Wagner-vezér egyébként kifejezetten jól tudnak együttműködni. 

Ma este kaptunk egy harci parancsot, és ígéretet kaptunk, hogy annyi lőszert és fegyvert biztosítanak számunkra, amennyire szükségünk van a harc folytatásához, mindent elhelyeznek az egységeinknél, ami szükséges ahhoz, hogy ne győzzön le minket az ellenség 

– idézik Prigozsin szavait sajtószolgálata Telegram-csatornáján a TASZSZ orosz hírügynökség szerint

A Wagner vezetője azt is hozzátette, hogy azt mondták neki, hogy Bahmutban úgy tevékenykedhetnek, ahogyan jónak látják, és kijelölik melléjük Szurovikint, aki a védelmi minisztériummal együttműködve minden döntést meghoz a Wagner harci műveleteinek keretein belül.

Bahmut egy légitámadá után
Fotó: LIBKOS

Ahogy arról a Magyar Nemzet beszámolt, Jevgenyij Prigozsin néhány napja azt közölte, hogy május 10-től kénytelenek átadni pozícióikat a védelmi minisztérium egységeinek, miután csapatai nem kapnak elegendő utánpótlást. Mint mondta videóüzenetében, a lőszerhiány miatt kell hátrahagyniuk a hónapok óta ostrom alatt tartott Bahmutot.

Lapunk megkeresésére akkor Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő elmondta, Prigozsin a videóval megpróbálja nyomás alá helyezni Vlagyimir Putyin orosz elnököt és a katonai vezetést, hogy biztosítsa csapatai számára a régóta kért lőszereket. 

Egyre nagyobb a nyomás Putyinon, belső körökből is, többek közt a héten történt dróntámadás miatt, a Wagner-csoport vezetője ezt szeretné kihasználni 

− vélekedett a szakértő.

Prigozsin bejelentésére Ramzan Kadirov csecsen vezető is reagált, és azt mondta, a köztársaság katonai állománya készen áll arra, hogy szükség esetén leváltsa a Wagner harcosait Bahmutban.

Az újabb fegyver- és lőszerszállítmányok azonban most lendületet adhatnak a Wagnernek. Prigozsin egyébként szombaton arról számolt be, hogy az orosz erők már Bahmut 95 százalékát ellenőrzésük alatt tartják.

Borítókép: A Wagner-csoport egyik központja Szentpéterváron (Fotó: Igor Russak)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.