A hétvégén megtartották a törökországi elnökválasztás első fordulóját, és bár még nem százszázalékos a feldolgozottság, az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a februári földrengések által sújtott területeken túlnyomórészt a jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdogan győzedelmeskedett.
A Reuters hírügynökség a témával kapcsolatban arról számolt be, hogy
annak ellenére, hogy több százezer ember vált hajléktalanná a földrengések miatt, sokan visszatértek eredeti lakhelyükre, hogy leadják a szavazatukat.
Bár a török vezetést kritizálók és a földrengést túlélők a katasztrófát követően azzal vádolták a török kormányt, hogy lassan reagált a történtekre és az építési szabályokat sem tartatta be, a választások eredménye azt mutatja, hogy a katasztrófa sújtotta területek túlnyomó részén Erdogan kormányának szavaztak bizalmat az emberek.
Az Anadolu (AA) török állami hírügynökség által közzétett választási térképen jól látszik ugyanis, hogy a térségben nagy arányban a narancssárga színnel jelölt Erdogan végzett az élen, maga mögé utasítva legfőbb kihívóját, Kilicdaroglu ellenzéki jelöltet.
A földrengés sújtotta területek közül Diyarbakir térségében volt a legnagyobb, 71,95 százalékos az ellenzéki elnökjelölt győzelme, itt Erdogan 26,48 százalékot ért el, a másik ellenzéki győzelmet hozó tartomány Adana, de itt már lényegesen kisebb a két jelölt közötti különbség, Kilicdaroglu 50,89 százalékától nem sokkal marad el Erdogan 43,92 százalékos eredménye. A harmadik térségben, Hatayban pedig hajszálnyi, mindössze négy század százalékpontos különbséggel előzte meg Kilicdaroglu Erdogant, 48,07 százalékot ért el a jelenlegi elnök 48,03 százalékával szemben.

A többi térségben egyértelműen Recep Tayyip Erdoganra voksoltak a lakosok, a legnagyobb arányban Kahramanmarasban győzőtt Erdogan, itt 71,88 százalékot ért el az ellenzéki jelölt 22,2 százalékával szemben.
A harmadik helyen végzett, ezáltal a versengésből kiesett Sinan Ogan mindegyik katasztrófa sújtotta térségben Erdogan és Kilicdaroglu mögé került; a legnagyobb arányban Kilis térségében voksoltak rá, itt 6,81 százalékot ért el, míg a legkisebb arányban Diyarbakirban szavaztak rá, mindössze 1,26 százalékkal.