Egy másik felvételen egy fiatal lány beszél arról, hogy 10 éves kora óta tudja, hogy biszexuális. Azt is elmondta, hogy azóta többször megrengett a világa, mert sokszor azt gondolta, hogy inkább leszbikus vagy esetleg omniszexuális, vagyis olyan ember, aki mindenféle identitású emberhez vonzódik. Azóta pedig inkább csak queernek vallja magát.
A tinédzser végül arra jutott a beszélgetés során, hogy ő genderqueer, transzmaszkulin és queer egyben. A transzmaszkulin olyan nembináris ember, aki kapcsolatot érez a férfiassággal, de nem mindig azonosítja magát férfiként, csak úgy viselkedik. Ugyanebben a videóban az egyik nő bevallotta, hogy nem tudja, minek azonosítja magát, és így nyilatkozott: „Nem tudom. Gendersemleges… vagy nemi szempontból semleges. Azt hiszem, ezt mondták, nem tudom. Össze vagyok zavarodva.”
Az alábbi fotón az látható, ahogy egy nőnek – rendkívül lengén – öltözött férfi széttett lábakkal fekszik a gyerekek előtt. „Sajnálattal kell közölnöm, hogy a tegnapi drag show a wisconsini Fort Atkinson-i farmer’s marketben nem volt olyan családbarát, mint ahogyan azt hirdették” – írta a poszthoz egy férfi.
Egy másik videón egy drag queen áll egy padlizsánt jelképező emoji kocsin, és azt hirdeti – kisgyerekek jelenlétében –, hogy van síkosítójuk.
Az alábbi felvételen egy kisgyermek látható, amint egy Pride felvonuláson áll, miközben félmeztelen férfiak sétálgatnak és egymást korbácsolják.
A legmegrázóbb videóban egy kisgyerek jól láthatóan nem szeretne a felvonuláson részt venni, az anyja azonban nem engedi el a gyerekét, és kényszeríti, hogy nézze a műsort és tapsoljon.
Borítókép: illusztráció (Fotó: AFP/Estelle Ruiz)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!