Novák Katalin a kerekasztal-beszélgetésen többek között arról beszélt, hogy a nőknek többé ne kelljen választaniuk a szakmai siker és az anyai hivatás között, hangsúlyozta a női egyenjogúság fontosságát és a nők szerepét a politikában. Pozitívumként megemlítette, hogy Magyarországon tíz év alatt 25 százalékkal nőtt a termékenység, a házasságok száma pedig a kétszeresére emelkedett.
Ismertetett emellett néhány magyar családpolitikai intézkedést, köztük a négy vagy több gyermeket vállaló nők élethosszig tartó szja-mentességét.
A kifejezetten LMBTQ-ügyekkel és abortuszpárti aktivizmussal is foglalkozó konferencián Novák Katalin családpárti álláspontja váratlanul nagy sikert aratott, a nyitóbeszélgetés résztvevői közül egyértelműen ő kapta a legtöbb tapsot.
A javarészt 30 év alatti nőkből álló közönséget a leginkább az az üzenet lelkesítette, hogy a nők ne kényszerüljenek munka és anyaság között választani, de nagy taps fogadta azt is, hogy Novák Katalin Magyarország első női köztársasági elnöke.
A Mandiner arra is felhívta a figyelmet, hogy noha Maliha Khan most azt állítja, nem értett egyet Novák Katalin WD2023 konferenciára történő meghívásával, a januárban keltezett meghívón az ő aláírása is szerepel. Mint hozzáteszik: Paul Kagame ruandai elnök mindenesetre elérte, hogy egy nőjogi konferencián a család és az anyaság esetleg a magzati élet kioltásától eltérő kontextusban is szóba kerülhet, megengedve azt, hogy az anyajogok is nőjogok.
A teljes cikk ITT érhető el.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!