António Guterres ENSZ-főtitkár a fenntartható fejlődési célokról szóló jelentése előszavában – amelyek az ENSZ szeptember 18–19-re tervezett csúcstalálkozója középpontjában állnak majd – arra figyelmeztetett, hogy gyors cselekvés nélkül a 2015-ben az ENSZ tagállamai által elfogadott „Agenda 2030” könnyen a tervezett jobb világ sírfeliratává válhat. Az Agenda 2030 tizenhét fenntartható fejlődési célt (angol rövidítéssel (SDG) fogalmazott meg az évtized végéig tartó időszakra a mindenki számára jobb és fenntarthatóbb jövő építése érdekében.
António Guterres megjegyezte, az volt ugyan az elv, hogy senkit ne hagyjunk az út szélén, „félúton azonban ez az ígéret végveszélyben van”
− olvasható a jelentésben, amely szerint a világ fele kitaszított. Az egészségügytől az éghajlatváltozás elleni harcig, az energiához való hozzájutástól az egyenlőtlenségek megszüntetéséig az értékelhető mintegy 140 alcél több mint harminc százalékában nem történt semmilyen haladás, sőt visszaesés volt tapasztalható 2015 óta, és mintegy a felük siklott ki mérsékelten vagy súlyosan a remélt pályáról.
A Covid–19-világjárvány például leállította az extrém szegénység (kevesebb mint napi 2,15 dollár, azaz 700 forintból élők) csökkenésének tendenciáját. A jelenlegi ütemmel 575 millió ember élne továbbra is ilyen körülmények közt 2030-ban, többségük Fekete-Afrikában, azaz csupán harminc százalékkal kevesebben, mint 2015-ben, ami arról tanúskodik, hogy az extrém szegénység felszámolása jelentősen elmaradt a remélttől.
Megdöbbentő módon a világba visszatértek a 2005 óta ismeretlen éhezési szintek – mutat rá a jelentés. Körülbelül három emberből egy (2,3 milliárd ember) élt mérsékelt vagy súlyos élelmezési bizonytalanságban, a gyermekek alultápláltsága pedig továbbra is világméretű probléma.
Továbbra is 1,1 milliárd ember él városi környezetben nyomornegyednek megfelelő viszonyok között, ez a szám 2030-ig várhatóan eléri majd a kétmilliárdot.
A számos eredmény törékenységére rámutató világjárványnak pusztító hatása volt egyebek mellett az oktatásra. Újabb intézkedések nélkül mindössze hat országból egy éri el 2030-ra a középfokú oktatáshoz való általános hozzáférést, 84 millió gyermek pedig nem jár majd iskolába.