Challenger–2 tankok bukkanhattak fel a frontvonalon. Készülnek valamire az ukránok?

Habár a harckocsik már márciusban megérkezte Ukrajnába, eddig nem vetették be őket.

2023. 07. 06. 19:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meg nem erősített információk szerint Challenger–2 tankokat láttak Zaporizzsja térségében, a frontvonal közelében. Habár az ukránok már március közepén megkapták az Egyesült Királyságtól a harckocsikat, a kiképzés pedig március végére befejeződött, azokat eddig bizonyítottan nem vetették még be a harcokban. Pedig az ukrán védelmi miniszter már tavasszal kipróbálta az ukrán zászlóval ellátott páncélosokat, és azt ígérte hamarosan megkezdik harci küldetésüket.

Ukrajna összesen 14 Challenger–2-t kapott a britektől a hozzá való felszereléssel, lőszerrel, továbbá az aggályokat felvető, szegényített uránt tartalmazó páncéltörő lövedékkel együtt. Bármilyen korszerű is a harckocsi, ekkora darabszámban nagy csodát nyilván nem lehet tőle várni. Felbukkanásuk a front közelében azonban éppen ezért lehet érdekes.

Szakértők korábban úgy vélték, hogy a Challenger–2-eket akkor fogják bevetni, ha már érkezett elég a többi nyugati harckocsiból, így például a Leopard–2-ekből is.

Áprilisban lapunk is megírta, hogy az ígért fegyverszállítmányokcsak lassan futottak be. A brit páncélosok feltűnéséből tehát arra lehet következtetni, hogy a problémát azóta orvosolták, a fegyverek Ukrajnában vannak. Ez derül ki egyébként Bendarzsevszkij Anton nyílt források alapján készített összeállításából is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója szerint az ígért nyugati fegyverrendszerek túlnyomó többsége már megérkezett Ukrajnába. És ugyan a nyár elején linduló ukrán ellentámadás első szakaszában úgy tűnhetett, hogy az ukránok sorra veszítik el a nyugati fegyvereket, azóta úgy tűnik, néhány kivételtől eltekintve nem szenvedtek különösebb veszteségeket. 

Fotó: Bendarzsevszkij Anton/Facebook

Igaz, az elsöprő, nagy erőket összevonó ukrán offenzíva is várat magára, a Leopardokat sem vetették be tömegesen. Ez pedig újabb jel lehet: 

a brit tankok jelenléte a frontvonalon utalhat arra, hogy az ukránok készülnek valamire, és ehhez legkorszerűbb technikájukat vonják össze. 

Egy nagyszabású ukrán ellentámadás iránya is éppen a déli fronton, tehát éppen Zaporizzsja térségében valószínű.

Dimitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő még év elején azt ígérte, hogy a Challenger–2-ek „égni fognak”, és bármennyi fegyvert küldjenek is Ukrajnának, attól még nem fogják megnyerni a háborút. Könnyet lehet, hogy hamarosan brit és orosz tankok nézhetnek szembe egymással.

Borítókép: Challenger–2 harckocsi hadgyakorlaton. (Forrás: Facebook/UK Army)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.