Ítélet született a halálos balesetet okozó önvezető taxi ügyében

Az arizonai bíróság három év felfüggesztett börtönre ítélte azt a sofőrt, aki ellátta a halálos balesetet okozó önvezető taxi felügyeletét. Ez volt az első, teljesen önvezető jármű által okozott halálos ütközés ügyében tartott bírósági eljárás.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 07. 29. 8:01
null
Budapest, 2021. június 7. Önvezetõ tesztautó a Continental Automotive Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztató után Budapesten 2021. június 7-én. A cég bõvíti kutatás-fejlesztési központjainak kapacitását, a 4,2 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forint vissza nem térítendõ támogatást biztosít. MTI/Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közösségitaxi-szolgáltatás tesztjárműve 2018 márciusában gázolt el egy kerékpárost. A vádirat szerint az autóban ülő, a jármű felügyeletét ellátó sofőr egy televíziós show-t nézett a telefonján, így nem tudott időben beavatkozni, hogy elkerülje a balesetet.

A vádlott, Rafaela Vasquez azt állította, hogy az ütközés előtt a térdén fekvő munkahelyi telefonján a taxis cég üzenetküldési alkalmazását használta. Szerinte a kerékpáros, a negyvenkilenc éves Elaine Herzberg „a semmiből került a jármű elé”, ezért nem tudta meggátolni a tragédiát.

A közlekedésbiztonsági hatóság vizsgálata szerint a balesetért a sofőrt terheli az elsődleges felelősség, emellett megállapították, hogy a taxis vállalkozásnál nem voltak megfelelők a biztonsági intézkedések, a járművezetők felügyelete pedig hiányos volt. Ennek ellenére az ügyészek kizárták, hogy a baleset miatt a munkaadó ellen is vádat emeljenek. A védő és az ügyészek végül vádalkut kötöttek, így Vasquez elkerülte a súlyosabb büntetést.

Az önvezető taxiban a sofőr szerepe annyi volt, hogy beavatkozzon, ha a jármű számítógépes rendszere felmondaná a szolgálatot.

A 2018-as halálos baleset hozzájárult ahhoz, hogy az autóipari és technológiai cégek lefékezzék és újragondolják az önvezető autózás fejlesztését. A közösségitaxi-szolgáltató a baleset után kivonta a forgalomból az önvezető tesztautóit Arizona államban. Az akkori kormányzó, Doug Ducey pedig megtiltotta a vezető nélküli taxikkal folytatott további kísérleteket.

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.