A kokain birtoklása Washington D. C.-ben akár 180 napos börtönnel, ezer dolláros pénzbírsággal vagy mindkettővel büntethető – írja az amerikai sajtó, miután a minap találtak a Fehér Házban a kábítószerből.
Kokainbotrány a Fehér Házban: bűnügyi helyszínné vált az elnöki rezidencia
A Szövetségi Nyomozó Irodát, vagyis az FBI-t is bevonták az ügy felderítésébe.

Az épület evakuálását helyi idő szerint vasárnap 20.45-kor rendelték el, a hatóságok, a tűzoltók és a készenléti szolgálat munkatársai rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és megkezdték az ügy kivizsgálását.
Friss információk szerint a titkosszolgálat vezeti a nyomozást, állítólag átnézik a látogatásokról szóló feljegyzéseket. A Politico amerikai hírportál szerint most már az FBI-t, vagyis a Szövetségi Nyomozó Irodát is bevonták az ügy felderítésébe.
Az NBC News amerikai hírcsatorna pedig arról ír, hogy a kokaint tartalmazó zacskót egy szövetségi laboratóriumba vitték, ahol DNS-vizsgálatot végeznek rajta és az esetleges ujjlenyomatokat is elemzik. Az anyag pedig „teljes kémiai elemzésen megy keresztül”. A nyomozás a hírek szerint körülbelül két hétig tarthat. A nevüket nem vállaló tisztségviselők azonban már azt rebesgetik a sajtónak, hogy lehet, hogy nem találják meg a tettest.
Az esettel kapcsolatban Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára szerdán azt mondta, hogy
Joe Biden elnök hihetetlenül fontosnak tartja, hogy az ügy végére járjanak.
Donald Trump volt amerikai elnök is megszólalt az ügyben. A republikánus politikus úgy fogalmazott:
Valaki tényleg azt hiszi, hogy a Fehér Ház nyugati szárnyában, az ovális irodához nagyon közel talált kokain Hunter és Joe Bidenen kívül bárki más használatára szolgált?
– írta Trump a Truth Social oldalán.
– A fake news (álhír) média viszont hamarosan azt fogja mondani, hogy a talált mennyiség „nagyon kicsi”, és valójában nem kokain volt, hanem inkább aszpirin, és a történet el fog tűnni – tette hozzá a volt elnök.
Borítókép: Biztonsági vizsgálat a Fehér Háznál 2023. július 2-án (Fotó: AFP/Anadolu Agency/Celal Gunes)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Magyarországon aláírásgyűjtés indulhat Brüsszel háborús tervei ellen
Ma tartják az Európai Politikai Közösség féléves csúcstalálkozóját Koppenhágában.

Újabb eurómilliárdokat jelentett be Ukrajnának Ursula von der Leyen + videó
Az összegből kétmilliárd eurót pilóta nélküli repülőeszközök építésére szánnak.

Hamász-merényletet készítettek elő Németországban
Óriási a terrorfenyegetés Németországban.

Kettős mérce Brüsszelben: Dániában romlik a jogállamiság, mégsem bírálják
Egy friss kutatás arra figyelmeztet, hogy Dániában sorra sérülnek az alapvető jogok, a jogbiztonság pedig látványosan gyengül.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk