A V4NA szerint Didier Reynders uniós biztos úgy támadja koholt vádakkal a lengyel – és gyakran a magyar – kormányt, hogy valójában ő maga az, akit nem kerültek el a piszkos ügyek és botrányok. Az egykori belga külügyminiszterről akkor derültek ki a korrupciós ügyek, amikor Ursula von der Leyen bizottsági elnök uniós biztosnak jelölte harcostársát. Nicolas Ullens volt titkos ügynök 18 hírszerző szolgálat 2009 és 2015 közötti jelentéseire alapozva azt állította, hogy Reynders anyagi hasznot húzott a Kazahsztánnal megkötött fegyverkezési megállapodásból, továbbá, hogy kétmilliárd eurót tárolt befagyasztva Líbiában, még a 2011-ben megbuktatott Moammer Kadhafi elnöksége idején.
Ullens egy korábbi feljelentését egyébként – nem meglepő módon – már akkor elutasította a brüsszeli főügyészség. A volt titkos ügynök azt állította, hogy Reynders jelentős kenőpénzt fogadott el a belga nagykövetség átépítéséhez kapcsolódóan a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában.
A nagyapám részt vett a belga ellenállásban a náci Németországgal szemben, ez az első számú motivációm. De sokkal több van ennél
– nyilatkozta Nicholas Ullens de Schooten akkor a V4NA-nak. Ullens elmondta: a belga titkosszolgálatnál eltöltött évei alatt alatt Reynders neve kétévente felvetődött valamilyen korrupciós üggyel kapcsolatban. Az első alkalom 2009-ben volt, amikor a belga rendőrség új székházba költözött Brüsszelben.
Ez a költöztetés 40 millió eurójába került a belga adófizetőknek. Hasonlóan gyanús eset volt a brüsszeli orosz nagykövetség építése 2006-ban, az épületet ugyanis Jean-Pierre Reynders, Didier Reynders öccse tervezte. Abnormális, hogy Brüsszelben, a NATO és az Európai Parlament központjában a pénzügyminiszter testvérére bízzák egy ilyen, belbiztonsági szempontból fontos intézmény belső elrendezésének kialakítását
– nyilatkozta az egykori titkos ügynök a V4NA szerint. Amikor a „Kazakhgate” felderítésére létrehozott egységbe került, Ullenst a belga titkosszolgálat rendőrségi vezetője súlyosan megfenyegette.
Kétszer behívatott meghallgatásra, majd a harmadik alkalommal halálosan megfenyegetett. Azt mondta, ha aláírom a jelentést, veszélybe sodrom a saját, a feleségem és a négy gyermekem életét. Meggyőződésem, hogy e mögött is Reynders állt
– jelentette ki a volt titkos ügynök a V4NA szerint, majd pedig megjegyezte, hogy „ha Didier Reynderst megválasztanák az Európai Bizottság igazságügyi biztosává, az olyan lenne, mintha Al Capone vezetné a chicagói rendőrséget. Ez az ember éveken keresztül borzalmas dolgokat művelt, és most őt akarják megválasztani az európai jogrend őrzőjének. Számomra ez hihetetlen és elfogadhatatlan.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!