Közép-Európa jelentősége megnő
A miniszter a fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodás összeomlásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy annak önmagán túlmutató jelentősége volt, és kissé enyhítette a konfliktus negatív kihatásait a világ számos könnyen destabilizálható pontján. Mint tudatta, ennek nyomán tovább fog nőni Közép-Európa jelentősége az ukrajnai gabonatranzitban, Magyarország pedig komoly infrastrukturális fejlesztéseket hajtott végre ennek elősegítése céljából.
Aláhúzta mindazonáltal, hogy itt a gabona átengedéséről van szó Afrika és a Közel-Kelet felé, hogy ezen térségekben ne alakuljon ki élelmezési válság, amely újabb migrációs hullámokkal, s így a terrorveszély erősödésével járhatna.
Azt ugyanakkor meg kell akadályozni, hogy az ukrán gabona Közép-Európában okozzon piaci zavarokat, mivel a szomszédos állam termelőinek nem kell megfelelniük az európai uniós előírásoknak − szögezte le. A tranzitútvonalakat Közép-Európában nyitva tartjuk, de azt nem fogjuk elfogadni, hogy emberiességi meg humanitárius szempontokra való hivatkozással üzleteljenek Magyarországon − emelte ki.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy az ENSZ Közgyűlésén kedden hangot fog adni annak, hogy már több mint ötszáz napja kizárólag a háborúról zajlik a vita a nemzetközi szervezetekben, márpedig itt lenne az ideje annak, hogy a békéről is szó legyen. − Ahhoz, hogy béke legyen, ahhoz nyilvánvalóan fegyverszünet kell, ahhoz tárgyalások kellenek, s aztán békemegállapodás kell − közölte. Ennek kapcsán üdvözölte a diplomáciai rendezést célzó erőfeszítéseket, és kijelentette, hogy az ENSZ-nek végre platformot kellene biztosítania a békéről szóló diskurzusnak is.
Nagyon sok szövetségesünk van ebben a kérdésben, hiszen a globális többség békét akar (…) A globális többségnek mi is a részesei vagyunk, mindannyian békét szeretnénk, és itt lenne az ideje, hogy ennek a béketábornak a hangját fel tudjuk csavarni New Yorkban is
− jelentette ki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!