Magyarország minden támadás, bírálat, hazugság és álhír ellenére továbbra is az ukrajnai béke mellett fog érvelni, ugyanis minél később ér véget a háború, annál több ember fog meghalni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Közgyűlésének ülésén kedden New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ukrajnai helyzettel foglalkozó vitán közölte, hogy olyan nemzetet képvisel, amely több mint ötszáz napja a háború szomszédságában él, amely már eddig is óriási árat fizetett a konfliktusért, amelynek tagjai meghalnak a harcokban.
A magyarok nagy árat fizetnek a háborúért, miközben nem terheli őket semmilyen felelősség annak kirobbanásáért
− szögezte le. Felszólalásában aláhúzta, hogy a háborúról mindenki vagy majdnem mindenki hasonlóan gondolkozik. − Ezt a háborút el kell ítélni. A háború rossz, brutális, és ezért meg kell állítani, mert emberek halálával, pusztítással, rombolással jár − hangsúlyozta. Kiemelte: a nemzetközi politika immár több mint egy éve csak arról szól, hogy mit gondol a világ erről a háborúról, pedig itt lenne az ideje arról is beszélni, hogy ki mit gondol a békéről, hogyan lehetne elérni azt, mi lehetne a megoldás. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a megoldás nem a harctéren, hanem kizárólag a tárgyalóasztalnál keresendő.
Minél tovább fog tartani a háború, annál több lesz a halálos áldozat. Minél előbb kezdődnek meg a béketárgyalások, annál kevesebb ember fog meghalni
− mondta.
Rámutatott, hogy bár egyesek szerint még túl korai lenne megkezdeni a tárgyalásokat, véleménye szerint ez már tegnap is késő lett volna. − Akik a tárgyalások későbbi megkezdése mellett érvelnek, azok azt kockáztatják, hogy több ember hal meg, több gyerek veszíti el az apját, illetve az újjáépítés is hosszabb és sokkal drágább lesz − közölte. Ennek kapcsán pedig méltatta a békés rendezést célzó erőfeszítéseket, például a Vatikán, Törökország, Kína és az afrikai államok részéről.
Jó lenne, ha az ENSZ platformként szolgálhatna az ilyen párbeszédre
− jelentette ki.