Több mint tíz éve nem történt ilyen esemény Szíriában, mint most + videó

Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnök Bassár el-Aszad szíriai elnökkel találkozott Damaszkuszban.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 07. 16. 20:53
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Damaszkuszban fogadta Bassár el-Aszad szíriai elnök Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnököt, részeként azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket Szíria tesz arra, hogy normalizálja kapcsolatait az arab országokkal. Iraki kormányfő utoljára több mint tíz éve látogatott a 2011 óta polgárháború dúlta Szíriába, amelyet idén májusban fogadtak vissza az Arab Liga soraiba.

Iraknak és Szíriának mintegy 600 kilométer hosszú közös határa van. Az Iszlám Állam terrorszervezet 2017-ben bekövetkezett katonai vereségéig ellenőrzése alatt tartotta Szíria területének nagyjából egyharmadát, Irakénak pedig mintegy 40 százalékát, és a szélsőségesek terroristasejtekbe szerveződve továbbra is merényleteket követnek el.

A biztonság jelenti a fő gondot. Több egyeztetésre van szükség a biztonsági szolgálatok szintjén, különösen a határtérségben

– húzta alá az iraki kormányfő.

Egyben Bagdad támogatásáról biztosította a damaszkuszi vezetést abban, hogy visszaállítsa az ellenőrzést az ország teljes területe felett, mivel mindez alapvető fontosságú Irak biztonságának szempontjából is.

Aszad, aki a kapcsolatok helyreállítása felé tett gyakorlati lépésnek nevezte a látogatást, üdvözölte, hogy Irak erőteljesen elutasít minden agressziót. Az évek óta tartó bojkott után az arab országok ismét közelebb kerültek Damaszkuszhoz, különösen a február eleji szíriai földrengés után.

A szíriai államfő közölte, hogy a kétoldalú egyeztetésen szót ejtettek a határon átnyúló drogkereskedelemmel szembeni fellépésről is. A captagon néven ismert, „a szegény ember kokainjának” is nevezett, elsősorban Szíriában gyártott amfetamin az egyik leggyakoribb drog a közel-keleti fiatalok körében.

Borítókép: Bassár el-Aszad szíriai elnök és Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnök (Forrás: Twitter)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.