Megvan a sorsdöntő találkozó időpontja

A fekete-tengeri gabonamegállapodás lesz a török és orosz elnök egyeztetésének középpontjában.

Magyar Nemzet
2023. 08. 12. 17:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztus végén, szeptember elején találkozhat Recep Tayyip Erdogan és Vlagyimir Putyin – adta hírül az orosz Interfax hírügynökség európai sajtóértesülésekre hivatkozva. A jelentés szerint a török elnök abban bízik, hogy orosz hivatali partnere Törökországba utazik, azonban ha ez nem valósul meg, akkor Erdogan látogathat Moszkvába.

Az egyeztetés középpontjában a fekete-tengeri gabonamegállapodás újratárgyalása lesz, melyből Oroszország még július 18-án lépett ki. 

Erdogan egyébként augusztus 20-án Magyarországra látogat Orbán Viktor meghívására.

A magyar–török csúcstalálkozóra a karmelita kolostorban kerül sor, a megtárgyalandó témák között biztonsági, védelmi ipari és gazdasági ügyek is szerepelnek.

A felek előkészítik a Magyar–Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács következő ülését is, amit az év végén tartanak meg Budapesten.

Borítókép: A török elnökség által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök (jobbra) fogadja török hivatali partnerét, Recep Tayyip Erdogant Szocsiban 2022. augusztus 5-én (Fotó: MTI/AP/Török elnökség)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.