Fentaniltúladagolásban halt meg egy egyéves fiú, miután a bölcsődei matraca alatt tárolták a drogot

Három másik gyermeket kórházba kellett szállítani.

Forrás: BBC2023. 09. 20. 18:03
csecsemő vizsgálat
1741304756 Fotó: shutterstock
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyéves fiú halt meg fentaniltúladagolásban New Yorkban – adta hírül a BBC. Nicholas Dominici feltehetően azért halt meg, mert a bölcsődei matraca alá rejtették az erős érzéstelenítőt és a kisfiú belélegezhette azt. 

Három másik gyermeket kórházba kellett szállítani, miután a bronxi bölcsődében ők is a kábítószer hatása alá kerültek.

Bűnszervezetben elkövetett kábítószer-terjesztés és gyilkosság miatt emeltek vádat két ember ellen. A rendőrség szerint a nyolc hónapos és kétéves kor közötti gyerekek a bölcsődében lélegezték be a fentanilt. 

A bölcsődében tartott házkutatás során egy kiló fentanilt találtak, amelyet „egy matrac alatt fedeztek fel, ahol a gyerekek korábban aludtak” – közölte hétfőn Joseph Kenny, a New York-i rendőrség főnyomozója. A rendőrség szerint az épületből előkerült kábítószer nagyjából 500 ezer ember halálát okozhatta volna. 

A fentanil a heroinnál 50-szer erősebb szintetikus fájdalomcsillapító, amelynek szerepe lehet az amerikai kábítószeres halálesetek számának növekedésében.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.