A pisai imám kijelentése felháborodást váltott ki több olasz politikusban. Susanna Ceccardi a Liga európai parlamenti képviselője szégyenletesnek nevezte a vallási vezető gyűlöletszító szavait. Azt szorgalmazta, hogy az illetékes hatóságok szigorúan büntessenek minden olyan személyt, aki a terrorizmust bármilyen módon igazolja. A Liga képviselője egyben azt kérte az EU-tól, hogy hívja fel a tagországok figyelmét, ne engedélyezzék új mecsetek építését mindaddig, amíg a nemzetközi fesztültségek fennállnak. Szerinte ugyanis
a vallási központok könnyen a gyűlöletre és az erőszakra való felbujtás gócpontjaivá válhatnak.
A túszok azonnali szabadon engedésére szólított fel Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson tartott katekézisét követően a Szent Péter téren. A katolikus egyházfő aggodalmát fejezte ki a közel-keleti térségben kialakult véres események kapcsán. Elmondta, hogy fájó szívvel követi a történéseket.
A térségnek nem háborúra, hanem békére van szüksége, az igazságra, párbeszédre és testvéri bátorságra épített békességre
– fogalmazott, és imáiról biztosította a háború áldozatait, akiknek ünnepnapjait gyásznappá változtatta a háború.
Hozzáfűzte: a megtámadottaknak jogukban áll védekezni, de aggódik a Gázai övezetben kialakult helyzet miatt.
A terrorizmus és a szélsőségek nem segítenek az izraeli–palesztin konfliktus csillapításában, a gyűlöletet, az erőszakot, a bosszút gerjesztik, mely mindkét fél számára csak fájdalmat okoz
– mondta Ferenc pápa.
Borítókép: Résztvevők az athéni parlament előtt rendezett palesztinpárti szimpátiatüntetésen 2023. október 12-én (Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Jánisz Koleszidisz)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!