Mindeközben Nancy Faeser a napfényes Mallorcán igyekszik kipihenni a hosszú és fáradalmas hesseni tartományi választási kampányt, amelyen a vezetésével történelmi bukásba szaladtak bele a szociáldemokraták. Hiába, a munka gyümölcsét még a méretes kudarc sem tudja megkeseríteni. Csakhogy belügyminiszterként ő a felelős azért, hogy a feldühödött Hamász-szimpatizánsok rendőrökre és zsidó intézményekre támadnak.
A Bild kérdésére az ünnepi képekről a szövetségi belügyminisztérium azt mondta: „Faeser szövetségi belügyminiszter mindig szolgálatban van.” A minisztérium szóvivője azonban nem cáfolta a nyaralást.
„Faeser Mallorcán nyaral, miközben Németország belpolitikai káoszba süllyed. Ennél egyértelműbben aligha lehet kifejezni érdektelenségét a lakosságunk érdekei iránt” – jelentette ki Martin Hess, az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali párt politikusa a közösségi oldalán. Hozzátette:
Gátlástalan antiszemiták csatatérré változtatják utcáinkat, az illegális belépések száma robbanásszerűen emelkedik, viharáradat pusztít a német Balti-tenger partjainál, de az ország sivár biztonsági helyzete ellenére a szövetségi belügyminiszternek jobb dolga is van.
Az AfD politikusa kiemelte: az embernek valóban az a benyomása, hogy Faeser mallorcai nyaralása menekülés a felelősség elől, amellyel a hivatalba lépése óta nem tud megbirkózni. Már a hesseni választási kampány során a miniszteri posztját részmunkaidős állássá csökkentették. Ennek a hanyagságnak a következményei most nap mint nap tapasztalható a német városokban. A fürdőzési szabadság egy súlyos biztonsági válság közepette nem más, mint a szolgálat megtagadása. Úgy fogalmazott:
Ez teljességgel elfogadhatatlan. 2021 óta mondom: Faeser veszélyt jelent a biztonságunkra. Végre olyan belügyminiszterre van szükségünk, aki komolyan veszi és maximális elkötelezettséggel tölti be fontos tisztségét. Németországnak végre újra biztonságossá kell válnia!
Dennis Radtke, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa sem hagyta szó nélkül a dolgot, és a közösségi oldalán támadta a hasát süttető belügyminisztert. „Mit engednek még meg a belügyminiszternek, mielőtt Olaf Scholz kancellár menesztené végre?” – tette fel a kérdést.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!