Nem akarjuk, hogy egész nemzetek tűnjenek el a népességcsökkenés miatt, és ha a lakosságot migránsok helyettesítik, az országok elveszítik identitásukat – hangoztatta Elon Musk amerikai vállalkozó, a világ leggazdagabbnak számító embere az olasz jobboldal Atreju című politikai, közéleti találkozóján Rómában szombaton, amelyen a brit miniszterelnök, Rishi Sunak is vendégként szerepel.
Elon Musk egyik kisfiával a nyakában lépett színpadra az Angyalvárnál zajló találkozón.
Felszólalásában kifejtette, hogy
az emberiség fennmaradását tartja elsőrendűnek, ezért fontos – tette hozzá – gyermekeket világra hozni és életet adni új generációknak.
Máskülönben fennáll a veszély, hogy három vagy négy generáció múlva a világnépesség a jelenlegi egytizedére csökken, és a végén az emberiség eltűnik − jelentette ki. Úgy vélte, nem szabad megengedni, hogy Japán, Franciaország vagy Olaszország lakossága eltűnjön. Kínában negyvenszázalékos demográfiai csökkenést jósolt.
Azt mondta, ha migránsokkal helyettesítik a lakosokat, az országok elveszítik identitásukat, és „nem lesznek többé ugyanolyanok, mint korábban, Olaszországot az olaszoknak kell képviselni”.
Elon Musk hangsúlyozta, hogy kizárólag a törvényes bevándorlást támogatja: azt kell befogadni, aki tisztességesen és keményen dolgozik − fejtette ki. Megjegyezte: az ellenőrzés nélküli illegális migráció esetén nem tudjuk, ki érkezik.
Nem állítom, hogy minden illegális bevándorló bűnöző, nagy részük kifogás nélküli, de ellenőrzés nélkül, miként tudjuk megállapítani, ki becsületes? Ezért kell leállítani az illegális migrációt
− mondta.
Arra kérte Európát, ne vegye át az Egyesült Államokból a woke-ideológiát, mely a társadalmi igazságtalanság, elsősorban a faji megkülönböztetés ellen emeli fel szavát. Musk szerint a woke-ideológia nem tesz mást, mint egymás ellen fordítja az embereket. Hasonlóképpen vélekedett a sokat hangoztatott politikai korrektségről is. „Az embereknek a munkájukkal kell sikert elérniük, nem pedig nemük vagy fajuk alapján. (Ezek az ideológiák) ítélkeznek az emberek felett” − jelentette ki.