Ferenc pápa emberséget szorgalmazott advent negyedik vasárnapján

Az egyházfő közelségét hangsúlyozta a háborútól szenvedőkkel. Hozzátette, nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik nyomorban, éhezésben, rabszolgaságban szenvednek. Istent kérte, hogy emberséget töltsön a szívekbe.

Forrás: MTI2023. 12. 24. 15:14
FERENC pápa
Vatikánváros, 2023. december 24. Ferenc pápa Úraangyala (Angelus) imádságot mond vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre nézõ ablakából 2023. december 24-én. MTI/AP/Gregorio Borgia Fotó: Gregorio Borgia
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferenc pápa imával, szeretettel és mérséklettel teli ünneplést kívánt. Azt mondta, nem szabad az ünneplést a fogyasztással összekeverni. Ünnepelni lehet, és a keresztényeknek így is kell tenniük, egyszerűen, pazarlás nélkül, megosztva azokkal, akik nélkülöznek vagy magányosok – hangoztatta.
 

FERENC pápa
Ferenc pápa Úrangyala (Angelus) imádságot mond vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából (Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia)

Terrorfenyegetettség árnyékában

A Kölnből, Bécsből és Madridból érkezett terrorfigyelmeztetést követően az olaszországi templomoknál tovább erősítették a biztonsági készültséget. A Szent Péter térre vezető sugárút oldalsó sávjait is lezárták a járműforgalom előtt már vasárnap reggeltől, egyenként és két biztonsági ellenőrzésen keresztül engedik be az érkező hívőket és turistákat a térre. 

Este fél nyolckor kezdődik a mise a Szent Péter-bazilikában. A december 24-i éjféli misét 2009-ben este tíz órára hozták előbbre, majd még korábbra.


A szertartás a teljesen sötét bazilikában veszi kezdetét: bíborosok, püspökök és más papok a főbejárattól a főoltárig haladnak, ahol felcsendül a Kalenda, a karácsonyt hírül adó ének, és felkapcsolják a bazilika fényeit. Az oltárnál leveszik a kendőt a jászolról, amelyben a gyermek Jézus szobra fekszik. A szobornál népviseletbe öltözött gyerekek helyeznek el virágot a kontinensek képviseletében, az idén Olaszországból, Mexikóból, Elefántcsontpartról, Indiából és Koreából.
 

Nagy valószínűség szerint a 87 éves egyházfő ülve követi a szertartást

A misén kínaiul imádkoznak a pápáért és a papokért, franciául a kormányzókért és a befogadást kereső migránsokért, arabul a békéért és a fegyverek zajának elnémulásáért, portugálul a gyermekekért és a törékeny emberekért, végül vietnami nyelven azokért, akik nem hisznek Istenben vagy elveszítették hitüket. Ferenc pápa szombaton nevezte ki a Szentszék első állandó diplomáciai képviselőjét Vietnámba, ami a legelső lépést jelenti a két állam közötti diplomáciai kapcsolatok elindítására.
 

A mise végén a gyerekek elhelyezik a Szent Péter-bazilika egyik kápolnájának betlehemében a gyermek Jézus szobrát. Hasonlóképpen elhelyezik Jézuska szobrát a Szent Péter téri jászolban is.

Borítókép: Ferenc pápa Úraangyala (Angelus) imádságot mond vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2023. december 24-én (Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.