A Bolgár Nemzeti Rádió (BNR) műsorbizottsága szombaton kora reggel példátlan módon megtiltotta az Eleonora Mitrofanova orosz nagykövettel készült interjú tervezett sugárzását – közölte Peter Volgin rádiós műsorvezető a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében. Az interjú felvétele pénteken készült, amit tegnap kellett volna sugározni. Az interjú tervezett adása ellen a szófiai ukrán nagykövetség is tiltakozott.
Mitrofanova vendégszereplését a közrádióban a nemzeti szuverenitás, a páneurópai álláspontok és értékek iránti tiszteletlenség durva demonstrációjaként, valamint Bulgária nemzeti érdekeinek megsértéseként fogjuk fel
– jelentette ki az egykori médiamogul, Deljan Pejevszki. Az ellenzéki liberális Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért (DPSZ) frakcióvezetője élesen elítélte Eleonora Mitrofanova orosz nagykövet meghívását a rádióinterjúra, és utasította a rádió vezetését az adás leállítására.
Georgi Markov egykori alkotmánybíró a Pik.bg, hírportálnak elmondta, hogy Bulgáriában a cenzúrát 45 évnyi kommunizmus után 1989. december 15-én számolták fel, amikor a néptömegek kikövetelték, hogy a bolgár közszolgálati televízió közvetítse a rendszerváltás grandiózus nagygyűlését.
A sors iróniája azonban, hogy 2023. december 15-én ismét hivatalosan visszatért a cenzúra, amikor egy törvényhozó pártvezető büszkén leállította a nemzeti Rrádióban tervezett adást, méghozzá nyilvánosan.
Markov hozzátette, a szovjet hadsereg emlékművét 1990-ben nem lehetett feldarabolni, mert akkoriban polgárháborút idézett volna elő, a vörösök akkor még nagyon erősek voltak, több mint kétmillióan szavaztak rájuk. – Ma Bulgáriának csak deklaratív ellenzéke van – mondta az egykori alkotmánybíró.
Harc az emlékműért
A Vörös Hadsereg szófiai emlékművének lebontásáról még 1993-ban hoztak határozatot az akkori helyhatóságok, de a bontás megkezdésére eddig egy polgármester sem vállalkozott. A bolgár–orosz viszony ma is mélyen megosztja a társadalmat, úgy, mint ahogy az emlékmű megítélése is.
Amíg az oroszbarátok folyamatosan élő lánccal tiltakoznak annak eltávolítása ellen, addig az oroszellenesek hol rózsaszínűre festették, hol ukrán nemzeti színekkel díszítették fel.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!