Durva támadás alatt áll a kereszténység a nyugati világban + videók

A befogadás jegyében sorra támadják a keresztény jelképeket Nyugaton, ahol a kevésbé toleráns népcsoportok gyűlöletével is szembe kell nézniük a keresztényeknek.

2024. 01. 05. 13:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szobrokat loptak el több templomból is, kőkereszteket rongáltak meg egy temetőben, a kiállított betlehemből ellopták a kis Jézust, egy másik esetben teljesen leromboltak egy betlehemet. Klímaőrültek karácsonyfákat rongáltak. A kölni dómban fokozott terrorkészültség mellett tartották meg a karácsonyi éjféli misét, néhány iskolában pedig betiltották a karácsonyi és a Mikulás-ünnepségeket. Ez csak néhány példa a keresztény szimbólumokat, szent helyeket és hagyományokat ért támadásokból az elmúlt hetekből Európából. 

Más-más indokok állnak a háttérben, de a lényeg ugyanaz: durva támadás alatt áll a kereszténység a nyugati világban is. 

A terrorfenyegetettség árnyékában tartották meg a karácsonyi szentmisét a kölni dómban, de Bécsben és Madridban is felmerült az erőszak lehetősége.  

„Az ünnepi előkészületek során a rendőrök, úgymond, a feje tetejére állították a székesegyházat, hogy ott misét lehessen tartani” – mondta a karácsonyi mise kezdetén a kölni dómban a hívők előtt a bíboros, aki köszönetet mondott a rendőröknek a munkájukért. 

Az elmúlt hetekben az izraeli háború miatt megnőtt a terrorfenyegetettség Európában, a keresztények elleni támadások azonban nem új keletűek. 

Franciaországban már-már nem telik el úgy nap, hogy ne érjen támadás ilyen vagy olyan okból keresztény helyeket vagy szimbólumokat. 

Az elmúlt időszakban több szobrot is el kellett távolítani, amelyek közterületen álltak, mivel egy egyesület szerint sértik a vallás és az állam szétválasztásáról rendelkező 1905-ös törvényt. Tavaly évekig húzódó jogi hercehurca után a fellebbviteli bíróság úgy döntött, el kell távolítani Szent Mihály szobrát a Franciaország nyugati részén lévő Sables-d’Olonne-ban annak ellenére, egy 2022-es szavazás értelmében szinte a teljes lakosság ellenzi a szobor áthelyezését.

A szobor kálváriája évekkel ezelőtt, még 2019-ben kezdődött, amikor néhány, szekuláris eszméket valló személy a bíróság elé citálta a város vezetését, azt követelve, hogy távolíttassa el a helyéről a róla elnevezett városrész jelképének számító Szent Mihály-szobrot.

A szobor eltávolítására a település polgármestere, Yannick Moreau úgy reagált, hogy

ami történt, nem más, mint egy új rend, a woke-ideológia vihara, amely könyörtelenül sújtott le egy ártatlan szoborra.

Tavaly több százan tiltakoztak a Franciaország nyugati részén lévő Ile de Ré nevű szigeten is az ellen, hogy egy közterületen álló Szűz Mária-szobrot eltávolítsanak a helyéről, számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség. Akkor is a fent már említett Libre Pensée egyesület állt a háttérben, ők kezdeményezték a jogi eljárást, mivel nem tetszett nekik, hogy a szobor közterületen van, sértve a szekularizmus elvét.

A történtekkel kapcsolatban a Valeurs actuelles nevű francia konzervatív lap főszerkesztője, Geoffroy Lejeune úgy nyilatkozott, hogy 

ami történik, az egy fanatikusok által folytatott ideológiai harc, egy hisztérikus szélsőséges kisebbségi offenzíva, amellyel a francia civilizációt támadják.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a Libre Pensée nevű egyesületnek nem minden vallási jelkép van ellenére, kiállnak ugyanis a muszlim fejkendő viselése mellett. 

Szintén Franciaországban a Loire mentén fekvő Angers városában történt tavaly brutális rombolás egy templomban, több szobrot is lefejeztek és megcsonkítottak, feszületeket törtek össze és a főoltárt is megrongálták. 

A rongálásra akkor Marine Le Pen jobboldali vezető politikus úgy reagált: 

az újabb templomot ért szentségtörés felhívja a figyelmet arra, hogy egyre általánosabb jelenséggé válik az országban a keresztényellenes gyűlölet.

De nem csak Franciaországban történnek hasonló incidensek. 

Egy svédországi migráns lefilmezte magát, amint betörte egy Stockholmhoz közeli külváros, Haninge katolikus templomának ablakait, miközben obszcén megjegyzéseket kiabált, többek között azzal fenyegetőzött:

„Svédország, most meg fogom erőszakolni Jézust odabent! Allah akbar!”

– üvöltözte megvadultan a migráns, miközben tombolt az utcán. A Samnytt svéd hírportál egy videót is közzétett a megdöbbentő esettel kapcsolatban.

Nemrég az egyik olaszországi templom biztonsági kamerája rögzítette, hogy egy muszlim migráns betört az egyik templomba, az oltárhoz ment, majd több tárgyat is összetört és megtaposott, így kifejezve a véleményét a kereszténységről. A rongálás után a tizenéves migráns kisétált a templomból, mintha semmi sem történt volna.

Máshol fel is gyújtják a templomot, például ezt a milánóit.

Londonban pedig a kulturális sokszínűség oltárán áldozva kereszteket törnek le templomokról.

Ráadásul, nemcsak a támadások tényével kell szembenéznie a keresztényeknek Nyugat-Európában, hanem azzal is, hogy a fenntartási nehézségek miatt egyre több templomot adnak el, amely épületek aztán új funkciót kapnak: bolt, edzőterem, múzeum, szálloda vagy éppen diszkó lesz belőlük. 

Svédországban pedig egy keresztény templomot mecsetté alakítottak

Támadások advent alatt és a hétköznapokban

Ahogy arról lapunk is beszámolt, számos keresztényellenes támadás történt az adventi időszakban is. 

A keresztény ünnep előtt radikális klímavédők például több német városban is megrongálták a karácsony jelképének számító, feldíszített fákat. 

 

Egy migránsokból álló csoport pedig megvert egy középkorú, Mikulásnak öltözött férfit, aki éppen egy hesseni rendezvényre tartott. Az áldozat, Rainer B. elmondása szerint a banda több 15 év körüli, migránshátterű tinédzserből állt. A rendőröknek elmondta, hogy inzultálták, rohadéknak és kövér embernek nevezték, és felszólították, hogy vegye le a Mikulás-jelmezét. 

Azt ordították, hogy muszlimok, és hogy Németország az ő országuk 

– számolt be róla a Hessische Allgemeine című lap.

Érdekes párhuzam, sok esetben éppen a nagyszámú muszlim lakosság miatt akarták a befogadás és sokszínűség nevében megváltoztatni, sőt eltörölni a karácsonyi hagyományokat Európában és az Egyesült Államokban. 

Egy osztrák óvoda vezetése a sokszínűségre és kulturális különbségekre hivatkozva például úgy döntött, hogy nem hívja meg a Mikulást az intézménybe a gyerekekhez, a Mikulás ugyanis hagyományosan olyan fejfedőt visel, amelyen jól látható keresztény jelkép található.

Brüsszelben pedig arra gondoltak, hogy „marokkóibbá” változtatják a Mikulást. Jean Spinette, a brüsszeli Saint-Gilles negyed polgármestere kijelentette, hogy nyitott lenne arra, hogy Szent Miklós a marokkói kultúrát is magáévá tegye a december 6-i éves rendezvényen, amikor meglátogatja a környékbeli iskolákat – hívja fel rá a figyelmet a The European Conservative.

A belgiumi Gentben pedig felmerült a fekete, női télapó ötlete is. 

Az Egyesült Államokban sem kímélték a karácsonyi hagyományokat.

Egy pennsylvaniai iskolai körzetben nem engedélyezték a karácsonyi díszeket, dalokat, de még karácsonyi pulóvert sem húzhatott az ember. Erről emlékeztető üzenetet is küldött az iskola, nehogy elfelejtsék a tanárok, dolgozók. A döntés azért is érdekes, mert alig hat hónappal ezelőtt még nyíltan ünnepelték a Pride-hónapot, hívja fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

De kiverte a biztosítékot a Wisconsin állambeli National Railroad Museum (nemzeti vasúti múzeum) éves karácsonyfa-fesztiválja is, ahol a klasszikus díszítésű fenyők mellett helyet kaptak a sátánisták és a genderlobbi „karácsonyfái” is.

De nemcsak a karácsonyhoz kapcsolódó keresztény szimbólumok nem kívánatosak a nyugati, liberális világban. 

Nagy port vert fel, amikor a híres autógyártónak, a Porschénak bocsánatot kellett kérnie, amiért az egyik reklámjukban kiretusálták Jézus Krisztus egy ikonikus szobrát. 

A Porsche legendás autója, a 911-es modell hatvanéves születésnapjára készített egy reklámot. A filmben az autó régebbi és újabb modelljeit mutatják be a hegyekben és városokban cirkálva, a nézők azonban észrevették, hogy egy hatalmas Jézus Krisztus-szobrot kiretusáltak a háttérből, csak a 82 méter magas betontalapzat látható. A felháborodás miatt később javították a filmet, és Jézus Krisztus szobra visszakerülhetett a talapzatára. 

Emlékezetes, már 2017-ben is óriási felháborodást keltett, amikor a Lidl szabályosan kiretusálta, eltüntette boltjaiban az Eridanous termékekről a keresztet. A termékeken Santorini szigetének híres ortodox temploma látható, amelyen a valóságban természetesen egy kereszt is van – ezt a keresztet tüntette el a Lidl üzletlánc.

De hasonló módon esett a cancel culture áldozatául a húsvéti tojás is, amikor a svéd ICA élelmiszerlánc a húsvéti tojásokat „képes tojásként” kezdte árulni üzleteiben.

 

Borítókép: Megrongált szobrok egy franciaországi templomban (Forrás: Twitter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.