Herbert Reul, Észak-Rajna–Vesztfália tartomány kereszténydemokrata belügyminisztere sikerről beszélt, és megköszönte a bűnüldöző hatóságoknak munkájukat.
Az iszlamista szélsőségesek mindig is aktívak voltak, de most a szokásosnál is aktívabbak. A rendőrség igyekszik mindig pár lépéssel előttük járni
− tette hozzá Reul.
A tartományi belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a nagyjából ezer rendőr, aki szilveszteréjjel bevetésen lesz a kölni dómnál, mindent meg fog tenni az ünneplők biztonságáért. Hozzátette, hogy eddig semmi rendkívülit nem észleltek.
Borítókép: Rendőrök állnak sorfalat a kölni dóm bejárata előtt 2023. december 24-én, miután radikális iszlamista mozgalmak Európa-szerte keresztény rendezvények elleni támadásokra szólítottak fel. A német hatóságok információi szerint egy iszlamista terroristasejt, amely az Iszlám Állam afgán ágához köthető, több támadást tervez Európában az ünnepi időszakban. A célpontok között lehetnek az ünnepi misék Kölnben, Madridban és Bécsben. (Fotó: MTI/EPA/Christopher Neundorf)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!