Szíria megelőző műveletet hajtott végre az Iszlám Állam sejtjei ellen
A szíriai biztonsági erők 61 razziát hajtottak végre, hetvenegy embert vettek őrizetbe, robbanószereket és fegyvereket foglaltak le.
A szíriai biztonsági erők 61 razziát hajtottak végre, hetvenegy embert vettek őrizetbe, robbanószereket és fegyvereket foglaltak le.

2024-es Crocus City Hall elleni brutális terrortámadásban száznegyvenkilencen haltak meg és több mint hatszázan megsérültek.

Legalább 49 ember vesztette életét.

A műveleteket az utóbbi két hétben hajtották végre.

A brit kormány által betiltott és így jogilag terrorszervezetnek minősülő csoportok száma ezzel 84-re nőtt.

Az amerikai hadsereg pénteken bejelentette, hogy megölte az Iszlám Állam terrorista szervezet egyik tisztségviselőjét Északnyugat-Szíriában.

A férfit aljas indítékból elkövetett háromrendbeli emberöléssel és tízrendbeli gyilkossági kísérlettel vádolták meg.

A hidegháború egy időszakán kívül Nyugaton ismeretlen volt a terrorizmustól való félelem – mondta lapunknak Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Spanyolországban idén már tizenkét dzsihadistát tartóztattak le a hatóságok különböző városokban.

A csendőrség a marokkói terrorelhárítókkal, valamint az európai hatóságokkal együttműködésben tizenegy embert tartóztatott le.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péteréken keresztül sanyargatná a magyarokat a brüsszeli elit.

Letartóztatták kábítószer-kereskedelem miatt.

Ezek nem csodaszerek, nem ígérnek azonnali fogyást, de tudatos és helyes használatukkal félévente akár tíz-húsz százalékot is veszíthetünk testsúlyunkból.

Meghosszabbították a nemzeti konzultáció határidejét.

Az elnök szeretné, ha a háborúpárti politikusok is részt vennének a tárgyalásokban.

A hatóságok már több embert őrizetbe vettek.

A békefolyamat fájdalmas engedményeket követelhet meg Kijevtől.

Lehet, hogy már csak néhány hétig lesz megvásárolható a retró formájú, minőségi e-Schwalbe. Íme, az okok.

Alig két hónap múlva kezdődik a téli olimpia.

Macskássy Izolda lánya nemrég nyitott galériát Újlipótvárosban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.