Belgiumban egyre több fiatal vesz részt terrorista szándékú erőszakos cselekmények tervezésében
A kiskorúak radikalizálódása egyre aggasztóbb mértéket ölt.
A kiskorúak radikalizálódása egyre aggasztóbb mértéket ölt.

A támadás elkövetőjeként az al-Kaida jelentkezett.

A Károli Gáspár Református Egyetem diákjai nemrégiben a helyszínen, Irakban jártak a népirtás nyomában.

Kína most már valóban képes arra, hogy a globális kapcsolatokat a saját akarata szerint alakítsa.

Az orosz biztonsági szolgálat szerint merényletkísérletet hiúsítottak meg Dél-Oroszországban.

Az Egyesült Államok védelmébe vette Ukrajnát, mondván, nem volt közük a merénylethez.

Horváth József, az Alapjogért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerint nem kizárt, hogy az ukránok bérelték fel a terroristákat.

Az emberek éppen tűzifát gyűjtöttek, mikor a fegyveresek rajtuk ütöttek.

Az elkövető 15 éves, tunéziai származású, és szolidaritását fejezte ki az Iszlám Állammal.

Instagramon terjesztette a propagandát, és még egy hajléktalant is megvert.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök az ilyen látogatásokra mindig készül egy váltás inggel.

Új támogatás járhat az állami és egyházi köznevelési intézmények munkatársainak.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a XXI. századot.

Védőoltással megelőzhető a baj.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

Hétfőn délután négyen jutottak a harmadik fordulóba, egyikük sem kiemeltként.

A történelem egyik legnagyobb rejtélye: a strasbourgi táncjárvány .

Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.