Lloyd Austin szombaton kiadott közleményében ismerte el, hogy hibázott, öt nappal azt követően, hogy kórházba került, amiről értesülések szerint Joe Biden elnököt sem informálták.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter elismerte hibáját
Kórházi ápolásáról nem megfelelően tájékoztatták a közvéleményt.

A védelmi miniszter kiemelte, hogy a tájékoztatás módjáért vállalja a felelősséget, és a jövőben jobb munkát végez majd e téren, ugyanakkor azt is írta, „ez része volt az őt érintő orvosi eljárásnak”. Egyben köszönetet nyilvánított az orvosoknak az ellátásért, és közölte, hogy készül munkájának folytatására, a visszatérésre a Pentagonba.
Lloyd Austin hétfő óta tartó kórházi kezelését pénteken késő este ismerte el a Pentagon szóvivője, aki jelezte, hogy a miniszter január 1-je óta a Washington melletti Walter Reed Katonai Kórházban tartózkodik. Pat Ryder annyit mondott, hogy a tárcavezetőt egy tervezett műtéti beavatkozás nyomán fellépett komplikáció miatt kellett ápolni. Miniszterének állapotáról a szóvivő pénteken nem adott tájékoztatást „a változó helyzetre” hivatkozva.
Illetékesektől származó információ szerint Lloyd Austin intenzív ellátást kapott. Közben az Egyesült Államok fegyveres erőit irányító tárca vezetését Kathleen Hicks miniszterhelyettes vette át, aki a héten szabadságát töltötte Puerto Ricóban.
Sajtóinformációk szerint az ügy megütközést keltett az adminisztráció vezetőinek körében, különösen, mert Joe Biden elnököt is csak csütörtökön délután tájékoztatta nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan, miután tudomást szerzett a védelmi miniszter kórházi tartózkodásáról.
A Pentagon titkolózását tiltakozó levélben kifogásolta a védelempolitikával foglalkozó szakújságírókat tömörítő szervezet, a Pentagoni Sajtószövetség (Pentagon Press Association). Azt írták, önmagában a tény, hogy „a miniszter a Walter Reed-központban van, és a Pentagon csak négy nappal később riasztja a közvéleményt, felháborító”. Hozzátették: olyan időkben, amikor egyre nagyobb veszély fenyegeti a Közel-Keleten szolgáló amerikai katonákat, valamint az Egyesült Államok jelentős szerepet játszik az ukrajnai és az izraeli háborúban, különösen fontos, hogy az amerikai közvélemény tisztában legyen első számú védelmi vezetőjének egészségi állapotával és döntéshozatali képességével.
A Pentagon eljárása, Lloyd Austin kórházi kezelésének eltitkolása szembemegy az általánosan bevett tájékoztatási gyakorlattal az amerikai elnökről és a vezető tisztségviselőkről.
A 70 éves Lloyd Austin 41 év katonai szolgálat után, tábornoki ranggal 2016-ban vonult nyugállományba, és 2021 januárja óta védelmi miniszter Joe Biden elnök kormányában.
Borítókép: Az Egyesült Államok izraeli nagykövetsége által közreadott képen Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadja Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert a Kirja katonai bázison Tel-Avivban 2023. december 18-án (Fotó: MTI/EPA/Egyesült Államok izraeli nagykövetsége/David Azagury)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Luxusrepülőgépet kap Trump Katartól
Az ajándék lehet az új elnöki különgép.

Kultúrharcot vívnak a patrióták Európában
Marine Le Pen egy újfajta európai kultúra megvalósítását szorgalmazta Rómában.

Évtizedeket várt a család, hogy megtudják, mi lett a katona sorsa
Szíria szívéből sikerült hazahozni az izraeli katona holttestét.

Zelenszkij Isztambulba várja Putyint
Donald Trump szerint Zelenszkijnek és Putyinnak találkoznia kell.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Rendhagyó árverés – melltartók és bugyik milliós tételben a NAV kínálatában

Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát

Rossz hírt kapott a Dárdai család, nagy veszély fenyeget Berlinben

Kemény üzenetet küldtek az amerikaiak a románoknak

A Nagy Duett: Hatalmas titokról rántotta le a leplet Szabó Zsófi

Óriási a baj a Barcelonánál, komoly problémák vannak az új stadion építésével

Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott

Premier League: kikapott a Man. United és a Spurs, „becsületpontot” szerzett a Leicester City

Üldözik a kereszténységet Ukrajnában, állítja Tucker Carlson

A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei

Le Pen: Orbán Viktort is megpróbálja félretenni az EU

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Luxusrepülőgépet kap Trump Katartól
Az ajándék lehet az új elnöki különgép.

Kultúrharcot vívnak a patrióták Európában
Marine Le Pen egy újfajta európai kultúra megvalósítását szorgalmazta Rómában.

Évtizedeket várt a család, hogy megtudják, mi lett a katona sorsa
Szíria szívéből sikerült hazahozni az izraeli katona holttestét.

Zelenszkij Isztambulba várja Putyint
Donald Trump szerint Zelenszkijnek és Putyinnak találkoznia kell.