Hogy hogyan jutott el az afrikai sertéspestis Svédországig, egyelőre nem tudni, ám aggodalomra ad okot, hogy már több esetet is jelentettek a skandináv országban. Az első fertőzött állatokat a svéd Fagersta környékén találták meg tavaly augusztusban és szeptemberben, mintegy 185 kilométerre a svéd–norvég határtól.
Becslések szerint Svédország vaddisznóállománya a 300 ezres példányszámot is elérheti. Az első esetek után sorra állították le a svéd sertéshús importját világszerte: Örményország, Ausztrália, Japán, a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Tajvan és Ukrajna is felfüggesztette a behozatalt. A Svéd Húsipari Szövetség ügyvezető igazgatója, Magnus Darth tavaly szeptemberben arra mutatott rá, noha a betegséget vaddisznóknál mutatták ki, bevett gyakorlatról van szó.
Svédországban az utolsó fertőzött vaddisznót éppen múlt héten, február 15-én lőtték ki.
Az afrikai sertéspestis 2007 után jelent meg újra Európában: először Georgián keresztül Örményországba, Azerbajdzsánba, Iránba és Oroszországba jutott, majd 2012-ben átterjedt Ukrajnára, 2013-ban Belaruszra, 2014-ben Litvániában, Lengyelországban, Lettországban, 2015-ben pedig már Észtországban is észlelték. A következő években Csehországban, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon is kimutatták a fertőzést. A sertéspestis általában kullancsokon keresztül, vagy a fertőzött állat ürülékével, testfolyadékaival terjed tovább.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!