– Mivel nincs alternatívája a palesztin menekülteket segítő ENSZ-ügynökségnek (UNRWA), alapvetően fontos a támogatás fenntartása, hogy az ügynökség folytatni tudja munkáját a Gázai övezetben − közölte az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.
Josep Borrell: Fontos az UNRWA-nak folyósított támogatás fenntartása + videó
A civilek védelmében a nemzetközi közösségnek el kell gondolkodnia az Izraelnek szánt katonai felszerelés szállításának leállításán – mondta Borrell.

Az EU-tagországok fejlesztési ügyekért felelős minisztereinek informális ülését követően Josep Borrell kijelentette: az UNRWA-nak folyósított támogatásának megszüntetése vagy hosszú távú felfüggesztése a jelenleginél jelentősebb humanitárius válsághoz vezetne.
A humanitárius katasztrófát Gázában el kell kerülni − húzta alá −, nemcsak a helyzet helyi javítása, hanem a térség stabilitása érdekében is, az instabilitás a Közel-Keleten pedig hatással lehet Európára is.
A főképviselő közölte: noha Izrael régóta el szeretné érni az UNRWA felszámolását, az ENSZ-ügynökség munkáját kiváltani azonban nem lehet. Egyetlen esetben lehetne leállítani az UNRWA tevékenységét, ha nem lenne többet palesztin menekült, ha megvalósulna a kétállami megoldás, Izrael mellett egy palesztin állam létrehozása − jelentette ki.
Ha ez az ügynökség megszűnik, az legkevesebb 5,6 millió ember életére lesz pusztító hatással. Ezek az emberek hontalanok, ugyanis nem létezik palesztin állam
− fogalmazott Borrell, majd hozzátette: a nemzetközi közösség mellett Izrael érdeke is az UNRWA munkájának folytatása.
Kijelentette, a civilek védelmében a nemzetközi közösségnek el kell gondolkodnia az Izraelnek szánt katonai felszerelés szállításának leállításán.
Ha a nemzetközi közösség úgy véli, hogy ez mészárlás, ha úgy gondolják, hogy túl sok embert öltek meg Gázában, talán kevesebb fegyvert kellett volna szállítani, hogy megakadályozzák ilyen sok ember halálát − tette hozzá.
Arra vonatkozóan, hogy Izrael a Rafah elleni katonai támadás előtt a civilek evakuálását szorgalmazta, az uniós diplomácia vezetője azt mondta:
Evakuálni? De hova? Elmenekülni? De hova? Talán a Holdra?
− tette hozzá válaszában Josep Borrell.
Philippe Lazzarini, az UNRWA vezetője a rafahi civilek evakuálására vonatkozóan azt mondta: „hova lehetne kitelepíteni a palesztin lakosságot? Nem ismerek egyetlen biztonságos helyet sem a Gázai övezetben” − tette hozzá.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ-ügynökség munkája egyre több nehézségbe ütközik Rafah környékén. Az UNRWA munkatársai nem jutnak a helyi rendőrség nyújtotta védelemhez, a rendfenntartók legtöbbje ugyanis meghalt az izraeli támadásokban. A fegyveres védelem hiánya teljes mértékben ellehetetleníti a segítségnyújtást − mondta. Kiemelte: az ügynökség munkája lényeges, a támogatásnak célba kell jutnia, ugyanis – mint mondta – a térségben humanitárius katasztrófa fenyeget.
Kérdésre válaszolva Lazzarini kijelentette: nem áll szándékában lemondani azon izraeli állításokat követően, amelyek szerint az UNRWA legalább 12 alkalmazottja október 7-én részt vett az EU-ban terrorszervezetként kezelt, palesztin Hamász által vezetett, izraeliek elleni támadásban.
Borítókép: Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője (balra) és Caroline Gennez nagyvárosokért felelős belga fejlesztési együttműködési miniszter a tagországok fejlesztési ügyekért felelős minisztereinek informális tanácskozásán Brüsszelben 2024. február 12-én. A miniszterek az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA) pénzügyi támogatásának helyreállításáról tanácskoznak. Az elmúlt időszakban számos ország bejelentette a szervezetnek nyújtott támogatása felfüggesztését, miután az izraeli hírszerzés szerint az UNRWA legalább 12 alkalmazottja 2023. október 7-én részt vett a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni támadásában (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Újraindítják az élelmiszersegélyek légi úton történő eljuttatását a Gázai övezetbe
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.

Semjén Zsolt: A magyarság megmaradásához versenyképes tudás kell
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.

Orbán Viktor: Itt az ideje cselekedni, hogy megelőzzük a katasztrófát és biztosítsuk a tartós békét!
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.

Bakondi György: Az EU nem találta meg a megoldást a migrációs kihívásra
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Újraindítják az élelmiszersegélyek légi úton történő eljuttatását a Gázai övezetbe
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.

Semjén Zsolt: A magyarság megmaradásához versenyképes tudás kell
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.

Orbán Viktor: Itt az ideje cselekedni, hogy megelőzzük a katasztrófát és biztosítsuk a tartós békét!
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.

Bakondi György: Az EU nem találta meg a megoldást a migrációs kihívásra
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.