„Azt látjuk, hogy a bűnszövetkezetek nagyon kiterjedtek, ami megerősíti azt a képet, hogy ez egy széles körben elterjedt és nagyon komoly társadalmi probléma. De hinnünk kell abban, hogy meg lehet fordítani a tendenciát, és a többi hatósággal együtt keményen dolgozunk ezen” – fogalmazott Petra Lundh országos rendőrfőkapitány a Samnytt svéd hírportál beszámolója szerint.
Lundh hangsúlyozza, hogy
a szervezett bűnözés nagy részét jelenleg más országokból irányítják.
A svéd miniszterelnök városában is elszabadult az erőszakhullám
Ahogy arról lapunk nemrég beszámolt, idén eddig húsz alkalommal robbantottak bevándorló-hátterű bűnbandák Svédország-szerte, köztük a miniszterelnök városában, Strängnäsben is. Strängnäs a svéd fővárostól kilencven kilométerre nyugatra fekvő csendes kisváros, az elmúlt hónapokban azonban a bandabűnözés miatt szerzett hírnevet.
A rendőrség rajtaütött egy műhelyen, ahol hatalmas mennyiségű, mintegy száz kilogramm kábítószert foglaltak le, melynek piaci értéke 32 millió korona, azaz 1,1 milliárd forint.
Az eset mindössze két kilométerre történt Ulf Kristersson miniszterelnök házától. A fogásról hamar kiderült, hogy a leghírhedtebb bandához, a Foxtrotthoz köthető.
A napokban pedig hatalmas robbanás rázta meg a városkát, a köztévé beszámolója szerint a Foxtrotthoz köthető konfliktus miatt.
A detonáció következtében húsz házat kellett kiüríteni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!