Strängnäs a svéd fővárostól kilencven kilométerre nyugatra fekvő csendes kisváros, mely a skandináv kereszténység egyik bölcsője, a jelenlegi székesegyház helyén már a késő viking korban keresztény templomot emeltek. Emellett arról is nevezetes a 13 ezres kisváros, hogy a svéd miniszterelnök, Ulf Kristersson otthona is ott található.
A svéd miniszterelnök városában is elszabadult az erőszakhullám
Idén eddig húsz alkalommal robbantottak bevándorló hátterű bűnbandák Svédország szerte, köztük a miniszterelnök városában, Strängnäsben is. A robbantás a Foxtrott néven ismert szervezett bűnözői csoporthoz köthető, és egy konkurens bandatag ellen irányult. Ulf Kristerssont is megrázta az eset, de egyelőre nem látszik a fény az alagút végén.

Az elmúlt hónapokban újabb, nem túl dicsőséges hírnevet is szerzett a település.
A rendőrség rajtaütött egy műhelyen, ahol hatalmas mennyiségű, mintegy száz kilogramm kábítószert foglaltak le, melynek piaci értéke 32 millió korona, azaz 1,1 milliárd forint.
Az eset mindössze két kilométerre történt Ulf Kristersson házától. A fogásról hamar kiderült, hogy a leghírhedtebb bandához, a Foxtrotthoz köthető.
A napokban pedig hatalmas robbanás rázta meg a városkát, a köztévé beszámolója szerint a Foxtrotthoz köthető konfliktus miatt.
A detonáció következtében húsz házat kellett kiüríteni.
A Foxtrott már egy ideje komoly bandaháborúban áll konkurens csoportokkal, tavaly minden korábbinál durvább erőszakhullám söpört emiatt végig elsősorban Stockholmban és környékén. A szervezett bűnözői csoportot a Kurd Róka néven ismert Rawa Majid vezeti, akit egyes források szerint tavaly Iránban fogtak el, ugyanakkor az SVT közmédium által bemutatott riportban Majid hangja hallható, aki közli, Strängnäs az ő területe, senki nem nyúlhat hozzá, ellenkező esetben „tűzijáték” lesz.
A harmincas évei végén járó Majidról ismert, hogy kegyetlensége nem ismer semmilyen határt. Az őszi leszámolásoknak többek között áldozatául esett az egyik konkurens bandavezér Uppsalában lakó édesanyja is. Úgy tűnik, a hatalmi harcnak azóta sincs vége. A strängnäsi robbantás a negyedik volt a sorban csak februárban, ezek mind a Foxtrotthoz köthetők az Expressen napilap szerint. Bár Kristersson már a tavalyelőtti kampányában is a bevándorlóhátterű bandák megfékezését ígérte, melyet hatalomra kerülésekor kormányának fontos teendői közé emelt, ugyanakkor most bevallotta, immár a bőrén érzi ennek égető közelségét.
Amikor ilyen közel kerül, akkor igazán észrevehetővé válik. Most én is megtapasztaltam ezt, és ez élő emlékeztető is számomra
– mondta a miniszterelnök.
Az SVT szerint a robbantás a Strängnäsben lakó Foxtrott-bandatag ellen irányult, azaz ha hinni lehet a Kurd Róka fenyegetésének, akkor további leszámolásokra lehet számítani. Felmerül a kérdés, hogyan történhetett meg ilyen brutális támadás a miniszterelnök közvetlen közelében – még ha jelenleg fizikailag nem is ott lakik Kristersson –, és vajon a közeljövőben képes lesz-e a rendőrség megakadályozni a városban és bárhol máshol az országban az ilyen típusú erőszakos bűncselekményeket. Az elmúlt években igen jelentős mértékben megemelték a rendőrségnek juttatott költségvetési forrásokat, és a szervezet nagyszabású toborzásba is kezdett, miközben a kormány rendszeresen törvénymódosításokat jelent be a bandák visszaszorítása érdekében. Ugyanakkor a szolgálatot teljesítő rendőrök a problémát továbbra is a rendőrhiányban látják: tízből nyolc egyenruhás úgy nyilatkozott a rendőrszövetség megbízásából nemrégiben készített felmérésben, hogy
ritkán vagy soha sincsen elég rendőr szolgálatban ahhoz, hogy vissza tudják szorítani az erőszakot.
A fegyveres erőszakot, amely húsz éve – a tömeges bevándorlás előtt – Svédországban gyakorlatilag ismeretlen fogalom volt.
Borítókép: Ulf Kristersson (Fotó: TT/AFP/Henrik Montgomery)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Evakuálják a lakosokat Parajdon
Elővigyázatosságból evakuálnak lakosokat a parajdi sóbánya környékén, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.

Elindult Isztambulba az orosz delegáció
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.

Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: negyven gépet talált el Ukrajna
Az oroszok is reagáltak.

Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Brutális támadás a Blahán: földre teperték a BKK biztonsági őrét, egy taxis felvette az egészet - videó!

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

Így távolíthatod el egyszerűen a paradicsom héját: a forró vizes módszer a múlté!

Vitalij Klicsko felvette a kesztyűt és kiosztotta Zelenszkijt

Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt

Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza

Kezdődik a másodosztályba jutásért kiírt osztályozó

Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Evakuálják a lakosokat Parajdon
Elővigyázatosságból evakuálnak lakosokat a parajdi sóbánya környékén, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.

Elindult Isztambulba az orosz delegáció
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.

Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: negyven gépet talált el Ukrajna
Az oroszok is reagáltak.

Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.