Az Arsenal menetel, de mekkora bajban van a Liverpool? Így áll a BL-tabella öt forduló után

A Bajnokok Ligája új, nyolcfordulós alapszakasza még rengeteg fordulatot hozhat, de lassan azért kezd tisztulni a kép. A még mindig százszázalékos Arsenal az első csapat, amely már biztosította továbbjutását, a BL-tabella túlsó végén egyetlen pont nélküli csapatként a korábbi győztes Ajax áll. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool nagyon rossz formában van, de a kiesés miatt vélhetően nem kell aggódnia, ahogy erős Sallai Roland együttese, a Galatasaray BL-pozíciója is.

2025. 11. 27. 7:44
Bár a BL-alapszakasz ötödik fordulójában a Liverpool és a Galatasaray is kikapott, a továbbjutásra továbbra is jó eséllyel pályáznak Szoboszlaiék és Sallaiék is Fotó: Middle East Images via AFP/Burak Basturk
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A változás egyik oka, hogy míg tavaly nyolc forduló alatt tizennyolc döntetlen született a BL-alapszakaszban, idén már öt forduló után tizenhét döntetlennél járnak a csapatok, márpedig a döntetlennél csupán két pont (egy-egy) kerül az óriástabellára három helyett.

Azaz e heti veresége ellenére a Liverpool és a Galatasaray is erős pozícióban érezheti magát a BL-ben, noha természetesen ez nem jelenti azt, hogy hátradőlnének.

Angol parádé, spanyol vesszőfutás

A Liverpool kilenc pontjával még az angol csapatok közül sem a legrosszabb mérleggel rendelkezik, a Tottenham szintén kikapott szerdán – igaz, a címvédő PSG elleni veresége sokkal kevésbé ok a csalódottságra, mint a Liverpool hazai, PSV elleni zakója.

A Tottenham nyolc pontjával a 16. helyen áll, de a Premier League-klubok közül a legrosszabb helyen. Azaz mind a hat angol BL-csapat a tabella első felében található.

Tavaly a topligák közül a Bundesliga veszített el már két csapatot (Stuttgart, RB Leipzig) az alapszakasz után, idén jelen állás szerint a La Liga (Athletic Bilbao, Villarreal) járna így, s a Barcelona 18. pozíciója sem ad túl sok okot az ünneplésre.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.