– Ha bármelyik edző a világon futballmeccseket veszít el, főleg annyi meccset, amennyit mi elveszítettünk, teljesen normális, hogy az embereknek megvan a véleményük erről. Szerintem mindenki számára sokkoló, ami történik, a játékosoknak, az újságíróknak és nekem is, ha a rendelkezésünkre álló játékosok minőségét nézzük. Hogy önbizalomhiányról lenne szó? Az első félidőben nem láttam erre utaló jeleket. Természetesen nehéz helyzet, ha a meccs elején egyből gólt kapsz, főleg egy 3-0-s vereséget követően. De visszatért az a mentalitás, amelyet ezek a játékosok annyiszor megmutattak, amióta itt vagyok, úgy alakítottunk ki helyzeteket, ahogy szeretnénk. Fenntartottuk a nyomást az ellenfél térfelén. Egy újabb visszaesés után, a második góljukat követően, ismét azt láttam, hogy helyzeteket dolgoztunk ki az egyenlítésre. De nem tagadom, a meccs végén észrevettem, hogy egy-két játékosra hatással volt, hogy 3-1-re és 4-1-re vezetett az ellenfél – ismerte el Slot.
A tréner felfedte, folyamatosan egyeztet a klub vezetőségével.
– Nem, nem aggódom – ezalatt azt értem, hogy más dolgokra irányul a figyelmem, nem a saját állásom miatt aggodalmaskodom. Próbálok elemezni és mindent megtenni, hogy a játékosokat a lehető legjobban segítsem. Nyilvánvaló, hogy nem ugyanúgy csinálom, mint tavaly, mert amikor az egyéni hibákról beszélünk, szerintem az is a csapatmunkából ered. Tehát jobbnak kell lennem, erre törekszem is minden egyes nap, hogy javítsam a csapatot, őszintén szólva most főként erre koncentrálok – mondta Slot.
Igen (egyeztet a klubvezetőkkel – a szerk.), de ezek a beszélgetések nem arról szólnak, hogy folyamatosan a támogatásukról biztosítanak, hanem szimplán sokat beszélgetünk, ha nyerünk, mint tavaly, és akkor is, ha veszítünk. Ez segítség nekem és a csapatnak, szóval igen, beszélgetünk, de nem hívnak fel minden egyes percben, hogy elmondják, még mindig bíznak bennem. A mindennapi beszélgetések során érzem a bizalmat, de a meccs után még nem beszéltem velük, szóval majd meglátjuk.
Ki lesz a BL-győztes Budapesten?
Minden Bajnokok Ligája-játéknap ünnepnap a futball szerelmeseinek. A sorozat történetében először Budapesten emelheti majd magasba a trófeát a végső győztes csapatkapitány. A labdarúgó BL nemcsak a gólokról és a látványos csatákról szól, hanem az izgalomról és a fogadásokról is. Érdemes követni, és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!