Túszul ejtené a francia jobboldal az Európai Parlamentet

Marine Le Pen lehet a jobboldali és konzervatív erők háttérvezére az európai parlamenti választások után. Időközben az is kiderült, hogy az európai határvédelmi ügynökség, a Frontex egykori vezetője, Fabrice Leggeri a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés színeiben indul a júniusi voksoláson.

2024. 02. 18. 19:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia Nemzeti Tömörülés párt nagyarányú győzelemre készül a közelgő európai választásokon – és Marine Le Pen pártján belül a tisztségviselők stratégiát készítenek arról, hogy miként hozhatják ki a legtöbbet új erejükből Brüsszelben. 

Ma két egymásnak ellentmondó, Európáról alkotott elképzelés létezik. Az első egy föderatív Európa, amely monopolizálni kívánja a nemzetek szuverenitását. És az általam megvédett Európa, amely a szabad és szuverén nemzetek Európája

– fogalmazott a minap Le Pen egy televíziós műsorban.

A Politico szerint a párt jelenleg az első helyen áll a francia közvélemény-kutatásokban, és az Identitás és Demokrácia (ID) nevű pártcsalád frakciója az előrejelzések szerint 87 mandátumot szerezhet a júniusi uniós választáson. Ez 28-cal több lenne, mint amennyivel jelenleg rendelkeznek.

Ezzel az ID a harmadik legnagyobb frakció lenne az Európai Parlamentben, a jobbközép Európai Néppárt (EPP, 172 mandátum) valamint a Szocialisták és Demokraták (S&D, 139 mandátum) mögött. Az ID ugyanakkor megelőzné a Renew frakciót, amely most 85 mandátummal rendelkezik, és amely Emmanuel Macron francia elnök Reneszánsz pártjának képviselőit is magában foglalja.

Szakértők szerint a várt eredmény nem biztos, hogy elegendő lesz az ID-nek ahhoz, hogy felborítsa a jelenlegi erőviszonyokat Brüsszelben, amelyet az EPP, a szocialisták és a Renew alkot, de mindenképp elég lehet arra, hogy megakadályozzák jó néhány állásfoglalás vagy jogszabály elfogadását.

Az EP-képviselő Jordan Bardella – aki a Nemzet Tömörülés listáját vezeti a választásokon – januárban fogadkozott, hogy blokkoló kisebbséggé válik a parlamentben, míg Le Pen tíz nappal később újságíróknak azt mondta, hogy pártja többséget fog keresni más pártokkal való szövetségek révén, hogy blokkolja az egyes törvényjavaslatokat.

A párt stratégái elsősorban a jobboldali Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsaláddal való szövetségkötést tartják szem előtt. Ez utóbbiban Giorgia Meloni olasz kormányfő pártjának európai parlamenti képviselői is helyet kaptak, míg az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Fidesz a csatlakozását fontolgatja. De szó van arról is, hogy a Nemzeti Tömörülés egyesíti erőit a Néppárttal, amelynek közelmúltbeli ellenállása az Európai Unió egyes, a zöldátállást érintő politikáival szemben egybecseng a saját álláspontjukkal.

Eközben egy meglehetősen ismerős nevet küld a brüsszeli csatatérre Marine Le Pen.  Az európai határvédelmi ügynökség, a Frontex egykori vezetője, Fabrice Leggeri ugyanis a Nemzeti Tömörülés színeiben indul az európai parlamenti választásokon. 

Jelöltségének bejelentésekor a migrációt helyezte előtérbe, mondván, megválasztása esetén szigorúbb uniós bevándorlási szabályokért fog küzdeni. Leggeri 2022-ben mondott le a Frontex vezetői tisztségéről, miután súlyos vádak érték őt és munkatársait az Európai Unióba igyekvő migránsokkal való bánásmód miatt.

A szövetségek keresésének stratégiája azt is lehetővé tenné, hogy a Nemzeti Tömörülés megőrizzen bizonyos kapcsolatokat a német jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párttal, amelytől Marine Le Pen a közelmúltban igyekezett elhatárolódni. Még ha az AfD ki is lépne az ID-ből, ahogyan azt az utóbbi időben belengették, egyes jogszabályokban egyesíthetné erőit a Nemzeti Tömörüléssel.

 

Borítókép: Marine Le Pen, a francia ellenzéki Nemzeti Tömörülés párt vezéralakja (Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.