Stoltenberg egyik utolsó húzása, hogy egy százmilliárd eurós segélyt szeretne elfogadtatni. Ez ugyan egyelőre még nem valósult meg. Ha azonban ez összejönne neki, akkor öt éven keresztül – bárki is lesz az Egyesült Államok elnöke – Ukrajna pénzt kaphat a háború folytatásához.
Bízom benne, hogy a háború nem húzódik még öt évig, mert az már nagy valószínűséggel világháború lenne. Az a véleményem, hogy Trump megválasztása esetén ezt a csomagot is annulálni fogja.
– hangsúlyozta Nógrádi György.
Stoltenberg kijevi útja azonban sajnos az ellentéteket növeli és nem a megállapodás irányába mutat, hangsúlyozta a szakértő.
A NATO-főtitkár mellett Rishi Sunak brit miniszterelnök is újból kifejezte elkötelezettségét Kijev támogatása iránt, Németország beleegyezett egy új Patriot-rendszer beszerzésébe Ukrajna számára, és Hollandia is újabb légvédelmi segélyt helyezett kilátásba. Stoltenberg pedig még további kötelezettségvállalásokra is számít. Mindezzel a segítséggel Ukrajna képes lesz fordítani a harci helyzeten a frontvonalakon.
Világszerte sok ország szeretne fegyverszünetet és békét, ilyen a harmadik világ döntő része, Kína valamint Európában Magyarország és a Vatikán. Néhány nyugati ország azonban szentül hiszi, hogy ha fegyvereket küldenek akkor Ukrajna képes lesz győzni.
Ukrajna azonban nincs abban a helyzetben, hogy győzzön, mutatott rá a szakértő. Nincs akkorra katonai ereje és a mozgósítható emberállománya is egyre kisebb, a szigorúbb mozgósítási törvény ellenére is.
A helyzet folyamatosan romlik, most az alapvető cél a harmadik világháború elhárítása.
– fogalmazott Nógrádi György.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!