Izrael és Irán között azután lángolt fel ismét a konfliktus, hogy Izrael április elején csapást mért Irán damaszkuszi konzulátusára, amelyben több iráni katonai vezető is meghalt. Ezután Irán több mint háromszáz drónnal, cirkáló rakétával és ballisztikus rakétával támadott izraeli területeket – bár a légvédelem 99 százalékosan hatástalanította ezeket. Ezt követően pénteken Izrael vágott vissza, de meglehetősen visszafogottan. A részletek viszont még most sem teljesen ismertek.
Iráni jelentések szerint három, az országon belülről indított drónnal kíséreltek meg támadást az iszfaháni légi bázis ellen, amelyet könnyedén semlegesítettek. Az izraeli haderő nem osztott meg részleteket, de amerikai sajtóértesülések szerint ennél valamivel komolyabb támadás történt.
Úgy tudják, az iráni légtéren kívülről izraeli vadászbombázók iráni légvédelmi radarokat vettek célba, és az elsődleges értékelések szerint sikerült is kiiktaniuk őket.
Ezt a nyilvánosságra hozott műholdas képek is igazolják. Az izraeli válasz viszont így is nagyon visszafogott volt, inkább üzenetnek tekinthető, hogy képesek elérni akár Irán szívét, stratégai létesítményeket is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!