Palesztina szabad lesz a folyótól a tengerig, ezt mondta Yolanda Díaz szélsőbaloldali spanyol miniszterelnök-helyettes. Díaz szavait, amelyekkel a Jordán folyóra és a Földközi-tengerre utalt, Izrael antiszemitának minősítette. Jiszráel Kac külügyminiszter szerint Díaz számára az lenne az ideális, ha Izrael nem létezne, és üzenetével a zsidókat célzó etnikai tisztogatásra, sőt népirtásra buzdított. A miniszterelnök-helyettes azonban tagadja, hogy zsidóellenes lenne és újságírók előtt pontosította kijelentését. Közölte, hogy két különálló állam, Izrael és Palesztina elismerésére célzott, amelyek a folyótól a tengerig osztoznak egy területen, a gazdaságon és jogokon a béke érdekében, nem pedig arra, hogy Izraelt el kellene tüntetni a térképről.
Kac szavaira úgy reagált:
Bocsásson meg, hogy elmondtam, nem osztom a gyűlölet politikáját, és ha szükséges, kimondom azt is, hogy nem vagyok antiszemita. Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy mire utalok a szavaimmal.
Pedro Sánchez szerdán a kongresszus előtt jelentette be, hogy Spanyolország május 28-án elismeri Palesztinát önálló államként. Yolanda Díaz ezután tette közzé az X-en azt a videóüzenetet, amiben arról beszélt, hogy ez egy történelmi lépés, amely reményt ad azoknak az embereknek, akiket Izrael meg akar gyilkolni, megsértve az emberi jogokat és a nemzetközi törvényeket. Majd a felvételt a botrányt kirobbantó mondattal zárta le, mire Izrael nem sokkal később bejelentette, hogy megszünteti a diplomáciai kapcsolatot Spanyolországgal.
Válaszul Palesztina Spanyolország általi elismerésére és a kormány alelnökének antiszemita kijelentéseire, amelyek nemcsak a palesztin állam elismerését, hanem Palesztina folyótól a tengerig való felszabadítását célozzák, úgy döntöttem, hogy megszakítom a kapcsolatot Spanyolország izraeli diplomáciai képviselete és a palesztinok között. Emellett megtiltom a jeruzsálemi spanyol konzulátusnak, hogy szolgáltatásokat nyújtson a júdeai és szamáriai palesztinoknak. És ha ez a tudatlan, gyűlölködő ember meg akarja érteni, mit is akar elérni valójában a radikális iszlám, akkor tanuljon annak hétszáz éves spanyolországi uralmáról
– írta az X-en az izraeli külügyminiszter.