A híradások szerint a Liga megkérte a francia nagykövetet, látogasson el az római parlament európai ügyekért felelős bizottságba, hogy tisztázzák Macron kijelentéseit, és az olasz fél nyomatékosítsa, kizártnak tartják, hogy olasz katonák menjenek a frontra.
Őrültség lenne, ha uniós katonák avatkoznának be az orosz–ukrán konfliktusba, a Liga kormánypárt kizártnak tartja ennek bármifajta lehetőségét
– hangsúlyozta Alessandro Gilgio Vigna, a Liga képviselője.
Tommaso Foti, az Olasz Testvérek párt képviselőházi frakcióvezetője úgy nyilatkozott, nem szükséges más tagállamok vezetőinek kijelentéseit kommentálni, ők saját kormányuk nevében szólalnak fel.
Antonio Tajani külügyminiszter a Hajrá, Olaszország! elnöke nyomatékosította: Itáliának nem áll szándékában katonákat küldeni Ukrajnába. Mint mondta,
Olaszország nem áll háborúban Oroszországgal, csupán Ukrajna szabadsághoz való jogát védelmezi.
A tárcavezető azt is hangsúlyozta az Ukrajnának juttatott fegyverkészletek kizárólag ukrán területen használhatók, semmiképpen sem Oroszország területén.
Borítókép: Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga párt elnöke (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!